ingyenes webstatisztika

Szíria – Lavrov: Moszkva aggodalommal fogadja az amerikai nyilatkozatokat

Moszkvában mélységes aggodalommal fogadták washingtoni hivatalos személyek elmúlt napokban tett kijelentéseit arról, hogy az amerikai hadsereg kész “beavatkozni” a szíriai konfliktusba – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése során.

Lavrov szerint bizonyos washingtoni körök – beleértve azokat, amelyek egyre aktívabban szólítanak katonai beavatkozásra “az ENSZ megkerülésével” – nyíltan kísérletet tesznek arra, hogy semmibe vegyék a közös orosz-amerikai törekvéseket a válság békés rendezésének szentelt nemzetközi konferencia összehívására.
Szergej Lavrov arra szólította fel Washingtont: “tartózkodjon attól, hogy erőszakkal gyakoroljon nyomást a damaszkuszi vezetésre, ne üljön fel a provokációknak és arra törekedjen, hogy normális feltételek jöjjenek létre az ENSZ-szakértőkből álló küldöttség alapos, objektív helyszíni vizsgálatának elvégzéséhez”.
Az orosz külügyminiszter John Kerrynek Moszkva azon álláspontját is hangoztatta, amely szerint számos bizonyíték van arra, hogy a szíriai ellenzék úgymond megrendezte a Damaszkusz külvárosában múlt szerdán állítólagosan végrehajtott vegyifegyver-támadást, hogy azzal a Bassár el-Aszad vezette hatalmat vádolhassa.
A szíriai ellenzék szerint a kormányerők hajtották végre a támadást, amely több száz – egyes állítások szerint 1300 – ember halálát okozta. A szíriai kormány ezt cáfolta.
Az orosz külügyminisztérium közlése szerint Kerry ígéretet tett arra, hogy Washingtonban “figyelmesen tanulmányozni fogják” Moszkva érveit.
Szergej Lavrov arra is kitért, hogy egy esetleges szíriai katonai beavatkozás súlyos következményekkel járna az egész közel-keleti és észak-afrikai régióban. “A destabilizáló folyamatok hatását Irak és Líbia máig érzik” – mondta.
Az orosz és az amerikai diplomácia vezetői megállapodtak arról, hogy a szíriai válság ügyében a közeljövőben folytatják az egyeztetést. A felek a szíriai politikai rendezést célzó újabb genfi konferencia előkészítése okán szerdára terveztek újabb megbeszélést.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top