ingyenes webstatisztika

Szíria – Gránát csapódott a damaszkuszi orosz nagykövetség udvarára, hárman megsérültek

Gránát csapódott vasárnap a damaszkuszi orosz nagykövetség udvarára, hárman megsérültek, de nincsenek életveszélyben – erősítette meg az orosz külügyminisztérium.

A tárca honlapján elhelyezett közlemény szerint fegyveresek lőtték a szíriai fővárosnak azt a kerületét, ahol az orosz nagykövetség is található. A gránát felrobbant a diplomáciai képviselet területén, egyik név nélkül nyilatkozó munkatárs szerint a szétrepülő kövek sebesítették meg az alkalmazottakat. A becsapódás helyén egy méter átmérőjű gödör keletkezett. Az orosz diplomáciai képviseleten kora délután még cáfolták a gránát becsapódását és azt is, hogy bárki megsérült, néhány órával később azonban a külügyminisztérium elismerte a történteket.
A Rosszija 24 állami hírtelevízió szíriai tudósítója elmondta: nem ez volt az első alkalom, hogy a fegyveres ellenzék harcosai a damaszkuszi orosz nagykövetséget választották célpontul. Jevgenyij Poddubnij arról számolt be, hogy az összecsapások folytatódnak a szíriai fővárosban.
Az orosz állami televízió kommentárja szerint az ellenzéki fegyveresek így tiltakoznak a szíriai válság békés, politikai megoldását célzó újabb nemzetközi tanácskozás ellen. A Genf-2 konferencia összehívását május elején Moszkvában közösen kezdeményezte John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Lavrov a Pervij Kanal orosz állami televízióban vasárnap sugárzott interjúban azt mondta, hogy a damaszkuszi nagykövetségüket támadó harcosoknak nemcsak saját kezűleg, hanem gyárilag készített vegyi fegyvereik is vannak. Az orosz külügyi vezető az izraeli hírszerzés adataira hivatkozott és megjegyezte, hogy szakértők szerint a Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmát megdönteni akaró szélsőségesek nem egy alkalommal elfoglalták azokat a területeket, ahol tömegpusztító fegyvereket őriznek.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top