Szíria – Az Európai Egyházak Konferenciája: minden Szíriával kapcsolatos döntésnek az emberek javát kell szolgálnia

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) felhívást intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy minden döntésénél „elsősorban a szíriai emberek javát vegye figyelembe, és ne a politikai kényszert”.

Guy Liagre, a CEC főtitkára csütörtökön közleményt adott ki, amelyben kifejezte: a 115 európai egyházi közösséget tömörítő ökumenikus szervezet „határozottan elítéli, hogy a múlt héten Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be”. A CEC arra kérte tagegyházait, hogy imádkozzanak, és arra ösztönözte azok vezetőit, hogy „szólaljanak fel az áldozatok, a kiszolgáltatott és ártatlan emberek érdekében, akik továbbra is szenvednek a konfliktustól”.
A főtitkár figyelmeztetett: minden döntésnél a szíriai emberek javát kell figyelembe venni, és nem a politikai kényszert. Hozzátette: „A világ vezetőinek minden erőfeszítése arra kell irányuljon, hogy konszenzusra jussanak a vegyi támadások kezelésével kapcsolatban a nemzetközi jog és intézményrendszer segítségével”.
Liagre arra kérte a CEC tagegyházait: „imádkozzanak a szíriai konfliktus végéért, azért, hogy a nemzetközi emberi jogi keretek alapján a legkiszolgáltatottabbak védelmet élvezzenek, és elkerülhető legyen a konfliktus további fokozódása”.(MTI)

Scroll To Top