ingyenes webstatisztika

Szerdára várják a kormány megalakulását az olasz újságok

Giorgio Napolitano eskütételét háttérbe szorítják a hétfői olasz sajtóban a kormányalakítást kísérő találgatások, amelyek szerint az államfő akár már szerdán kinevezheti az új olasz miniszterelnököt.

A Corriere della Sera szerint Giorgio Napolitano három nap alatt csodát tesz: hétfőn leteszi esküjét, kedden a pártokkal konzultál, szerdán kinevezi az új kormány vezetőjét. A legnagyobb olasz napilap úgy tudja, Napolitano kizárta az újabb szakértői kormány lehetőségét. Jelöltje a miniszterelnöki tisztségbe Giuliano Amato lenne, az egykori Olasz Szocialista Párt (PSI) volt politikusa, aki 1992-93 és 2001-2002 között már volt kormányfő.
Amatót a balközép Demokrata Párt (PD), a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és a Mario Monti vezette centrum támogatja, a “régi politika” emberének kinevezését az Északi Liga és az 5 Csillag Mozgalom (M5S) ellenzi.
A Corriere szerint a 88 éves Napolitano a pártoknak diktált feltételekhez kötötte második köztársasági elnöki mandátumát, amely “valószínűleg nem tart el 2020-ig”. A feltételek Napolitano beiktatási beszéde árulja majd el. Elemzők szerint az új kormánynak két évig kellene tartania.
Sajtóértesülések szerint az olasz köztársaság történetében először megismétlődő elnöki mandátum alkotmányos kérdéseket is felvetett: senki sem tudja, hogy az eredetileg májusban távozó Napolitanónak le kell-e mondania az újabb eskütétel előtt vagy sem. Az államfő egyébként úgy döntött, a lehető legegyszerűbb ceremóniával teszi le esküjét. Az ilyenkor szokásos díszlövések is elmaradnak.
“Egymással szóba álló” politikusok és szakértők alkotta kormányt jósolt a torinói La Stampa.
“A szakértőkből elegünk van, vagy politikusokból áll a kormány, vagy megyünk vissza szavazni”- hangoztatta Angelino Alfano PdL-főtitkár az Il Messaggerónak.
A találgatások szerint a kormányfő három helyettesi székét a nagyobb pártok kapják meg, az egyiket Alfano.
A minisztertotóban Montira a gazdasági vagy a külügyi tárca várna és a centrum magának akarja megtartani a belügyminisztériumot is Anna Maria Cancellierivel. Nem tudni, vállal-e kormánypozíciót az M5S. Beppe Grillo, az M5S vezére “II. Giorgio királyságának” nevezte a köztársasági elnök megválasztását.
A kormányalakításban a legnagyobb akadályt jelenleg az államfőválasztás során “darabokra hullott” PD képviseli. A balközép párt teljes vezetősége lemondott. Kedden döntenek arról, ki egyeztet Napolitanóval a kormányalakításról. Kormányfőjelöltként Amato mellett felmerült Enrico Letta, a PD eddigi főtitkár-helyettesének a neve is, de ezt saját pártja megvétózta.
A PD elveszítette hitelét – mondta a baloldali La Repubblicának Franco Marini, a PD megbuktatott államfőjelöltje. A Corriere úgy tudja, a PD a “szétesés” elkerülésére a lemondott főtitkár, Pierluigi Bersani maradását kérte.
“Újraalapítom a demokratákat” – hangoztatta a PD új generációját képviselő Matteo Renzi firenzei polgármester a La Repubblicának. Renzi szerint az új római kormány legfeljebb egy évig működhet. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top