ingyenes webstatisztika
Home / _További hírek / Szemben a recessszióval – a német gazdaság fellendül

Szemben a recessszióval – a német gazdaság fellendül

A Német Statisztikai Hivatal becslése szerint a német gazdaság a 2015-ös év tavaszi időszakában mintegy 0,4 százalékos növekedést ért el. A növekedés elérését főleg az export növekedése valamint a belföldi fogyasztók megnövekedett fogyasztási kedve eredményezte.

A német gazdaság megingathatatlanul növekszik. A növekedés annál is inkább figyelemre méltó, mivel Németország ezt a növekedést a mindenkire kiható görög és kínai válság időszakában éri el.
Gazdasági elemzők az emelkedő trend megmaradását jelzik előre. “Úgy néz ki, hogy a görög illetve a kínai válság nem fejtett ki számottevő hatást a német gazdaság eredményeire” – fejtette ki a Német Gazdasági Minisztérium egyik illetékese a napokban. Sőt az elemzők a következő évre mintegy 1,8 százalékos gazdasági növekedést várnak. 2014-ben a német gazdasági növekedés 1,6 százalék volt, így elmondható az, hogy a németek gazdasága stabil emelkedési pályán van.

A német gazdaságot – mint minden ország gazdaságát – segítették az alacsony olajárak. Emellett az exportszámok növekedését elősegítette a hónapok óta gyenge euró, hisz így az exportra szánt termékek ára jelentősen kedvezően alakul az Európán kívüli országok számára. Figyelemreméltó az, hogy a német export legjobb féléves eredményét érte el 2011 óta.

Emellett a németek vásárlási kedve is jelentős mértékben nőtt, köszönhetően a magas foglalkoztatottsági aránynak, az emelkedő német béreknek, valamint a csekély infációnak – amely a elmúlt időszakban egyes esetekben akár deflációba is átment.

A német gazdaság tehát megingathatatlan, azonban globális szinten kisebb gondok adódhatnak. A németek növekedését visszafoghatja az, hogy más – korábban erősnek mondható országok mint például Brazília, Kína, vagy akár Oroszország komoly gazdasági problémákkal küszködik.Az elmúlt időszakban főként Kína és Oroszország jelentett stabil felvevőpiacot, elsősorban a német autóipar számára. Emellett a németeknek számolniuk kell olyan országok gazdasági gyengülésével is, mint például Franciaország ahol a számítások szerint a gazdaság stagnál. Ennek ellenére úgy néz ki, hogy rövid- és középtávon a németek számára nagyon jól alakul a gazdasági konjunktúra.

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top