ingyenes webstatisztika
Home / _További hírek / Stratégiát vált az MVM

Stratégiát vált az MVM

Erőteljesebb növekedési pályára állna az MVM csoport, ezért új stratégiát dolgoznak ki, amelynek középpontjába a nemzetközi terjeszkedés, illetve a szolgáltatások bővítése kerül – mondta Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.

A társaságcsoport vezetője utalt arra, hogy gyors változások mentek, illetve mennek végbe az energetikai szektorban. Példaként hozta fel, hogy a nyersanyagárak csökkenése mellett a fogyasztás is visszaesett, új szereplők léptek a piacra, erősödik a verseny, és egyre fontosabb az innováció szerepe az energiaiparban is.
Az MVM csoporthoz mintegy 50 leányvállalat tartozik, folyik annak áttekintése, hogy megfelelő-e a jelenlegi struktúra – jelezte az elnök-vezérigazgató.
Az új stratégia részeként bővítik a cégcsoport által nyújtott szolgáltatásokat, megjelennek a piacon olyan a tevékenységekkel, amelyeket a leányvállalatok eddig a csoporton belül folytattak – ismertette Csiba Péter.
Kiemelte, vannak vállalataik, amelyek már korábban külső piacra léptek, a nagyfeszültségű távvezetékek és transzformátorállomások létesítését, karbantartását és fejlesztését végző MVM Ovit Zrt. már vegyesvállalatot is alapított Szaud-Arábiában, ahol jelentős munkákra számíthatnak.
A tervek szerint a társaságcsoport mérnökirodája, az MVM Erbe Zrt., valamint a pénzügyi és számviteli szolgáltató, az MVM Kontó Zrt. még ebben az évben megjelenhet a piacon.
Az MVM csoporthoz tartozó Magyar Földgáztároló Zrt.-ről Csiba Péter hangsúlyozta, bár a magyarországi földgázigény jelentősen visszaesett, a négy tárolónak kiemelt szerepe van az ellátásbiztonság szempontjából, illetve reálisnak nevezte a létesítmények későbbi üzleti célú hasznosítását is.
Az elnök-vezérigazgató fontos stratégiai célként említette a nemzetközi terjeszkedést. Úgy fogalmazott, keresik a projekteket a régióban, illetve a gyorsan növekvő piacokon, amelyekbe sikerrel kapcsolódhatnak be az MVM csoport tagvállalatai.
Csiba Péter kiemelte azt is, hogy a hagyományos üzletágak mellett az MVM erőteljesebben fordul a megújuló energiahordozók felé, illetve központi szerepet szánnak az innovációnak. Elsősorban olyan magyar innovációk támogatásának lehetőségét keresik, amelyek a későbbiekben az MVM tevékenységében is hasznosíthatók – jelezte.
A cégcsoport új stratégiáját várhatóan áprilisban fogadja el a közgyűlés.
Az MVM Csoport árbevétele 1195 milliárd forint volt 2014-ben, 273 milliárd forinttal több az előző évinél. A társaságcsoport 103 milliárd forintos EBITDA-t realizált, illetve 6,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárt 2014-ben.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×
Facebook

Köszöntünk a GazdasagPortal.hu portálon