ingyenes webstatisztika

Simor András az EBRD alelnöke lesz júliustól

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke július elsejétől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakpolitikáért felelős alelnöke lesz – közölte az EBRD szerdán.

A szervezet tájékoztatása szerint Simor András feladatai közé tartozik majd a gazdasági átalakulást elősegítő stratégiák és gazdaságpolitikai intézkedések koordinálása. Ezenkívül Simor András felel majd a támogatói pénzek mobilizálásáért és kezeléséért, valamint a bank egyes külső szervezetekkel való kapcsolatainak felügyeletéért.
Simor András – akinek hatéves MNB-elnöki megbízatása március elején járt le – a kinevezéssel az EBRD igazgatótanácsának is tagja lesz.
A szervezet közleményében kiemeli, hogy Simor András gazdag pénzügyi tapasztalattal érkezik majd a londoni székhelyű intézményhez, hiszen korábban az MNB elnöke és a Budapesti Értéktőzsde igazgatósági elnöke is volt.
Az EBRD tájékoztatása szerint Simor kinevezésére egy nemzetközi érdeklődést kiváltó, kompetitív kiválasztási folyamat végén került sor. A kinevezést az EBRD elnökének javaslatára a szervezet kormányzótanácsa hagyta jóvá.
Simor András a közleményben úgy fogalmazott: “Nagyon örülök, hogy kiválasztottak erre a pozícióra. Az EBRD kulcsfontosságú szereplő azokban az átalakulóban lévő országokban, ahol tevékenykedik, és nagy megtiszteltetés támogatni és bővíteni a bank munkáját és pozícióját.”
Az EBRD elnöke, Suma Chakrabarti a közleményben úgy fogalmazott: “Simor András személyében olyan embert választottunk, aki széles körű szakértelmet és tapasztalatot hoz a bankhoz.”
Az EBRD-ben az elnök mellett négy alelnök teljesít szolgálatot.
A szervezetet 1989-ben hozták létre. Jelenleg 64 ország mellett az Európai Unió és az Európai Beruházási Bank tartozik részvényesei közé.
A közép- és kelet-európai országok (beleértve a volt Szovjetunió tagállamait is) átalakuló gazdaságainak támogatására létrejött EBRD magánvállalkozásoknak és állami infrastrukturális projekteknek folyósítja hiteleit. A közép- és kelet-európai országokban 29 helyi irodával rendelkező bank fő célja a térség országainak támogatása a piacgazdaság kiépítésében, a pluralista demokrácia megerősítésében, valamint a magánszektor fejlesztésében. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top