ingyenes webstatisztika

Sikeres vállalkozásindítás Cápa módra

Kevés induló cég marad talpon, ugyanis az Opten legfrissebb adatai alapján, alig 70 százalékuk éri el az 5 éves kort, a 10 éves fennállásig pedig már csak a vállalkozások alig fele jut el. Hogyan érdemes megtervezni a kezdeti lépéseket, hogy hosszú távon is eredményesek maradjunk? Kezdő vállalkozásoknak adnak tippeket a K&H szakértői és Balogh Péter, a Cápák között műsor befektetője.

 

A cégindítás nehézségeivel kevés induló vállalkozás tud megküzdeni, ezért az első évek rendkívül kritikusnak számítanak. Az Opten legfrissebb kutatásai alapján ugyanis a cégek alig 70 százaléka éri el az ötéves kort, 10 évig pedig csupán a 46 százalékuk marad életben. „Vezetőként és befektetőként is azt látom, hogy rengeteg jó ötlet van azokban, akik vállalkozást szeretnének indítani. A kivitelezés során azonban sokan kudarcot vallanak, mert hiányzik a megfelelő szakmai tudás és a kitartó, elkötelezett csapat” – foglalta össze meglátásait Balogh Péter, a Cápák között műsor egyik befektetője. A mentor alábbi tanácsai abban segítenek a még kevésbé tapasztalt vállalkozóknak, hogy elkerüljük a leggyakoribb buktatókat a kezdeti lépések során.

 

Az ötlet: Már az ötlet kidolgozásánál célszerű végiggondolni, hogy milyen hozzáadott értékkel bír az a tevékenység, amibe bele szeretnénk vágni. A vevőket akkor könnyebb megnyerni, ha azt látják, hogy termékünkkel, szolgáltatásunkkal értéket teremtünk. Emellett azt is dolgozzuk ki, hogy a versenytársakkal szemben milyen előnyöket tudunk nyújtani.

 

A csapat: A megfelelő szakemberek megtalálása és a sikeres cég felépítése egy rendkívül hosszú folyamat, akár tíz évig is eltarthat. Nem mindegy ezért, hogy vállalkozásunkat kikkel indítjuk el, és kik azok, akiket menet közben engedünk be. Első lépésként meg kell keresni azokat az ismerősöket, akik lelkesen és elkötelezetten tudnak az ötlet mellé állni, és belőlük kell egy erős, eredményes csapatot kovácsolni. Arra azonban érdemes figyelni, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik a menet közben felmerülő nehéz időszakokban is korrektek, kooperatívak és összetartók maradnak.

A vezető: Kezdő cégvezetőként sokan esnek abba a hibába, hogy a munkatársak felmerülő problémáit ők maguk akarják megoldani. Sokkal célravezetőbb, ha egy vezető inkább mentorként tekint magára, és abban segíti a csapatot, hogy maguk tudják meghozni a saját döntéseiket.

 

A termék: Termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal legtöbbször egy általános problémára keressük a megoldást. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy azoknak a vállalkozások könnyebben boldogulnak, akik a vevők problémáit oldják meg. Ahelyett, hogy kitaláljuk, hogyan lenne jobb a világ, inkább azt gondoljuk át, hogy ki fog a termékért vagy szolgáltatásért fizetni, és vele beszélgetve találjunk megoldást a ténylegesen felmerülő igényekre.

 

„Tapasztalataink alapján azt látjuk, hogy a fenti szempontok mellett azok a fiatal cégek tudnak hosszú távon fennmaradni és kiemelkedően teljesíteni, akik naprakész információval rendelkeznek gazdasági helyzetükről, melynek egyik legfontosabb eszköze a pénzügyi tervezés. A nettó bevételek és kiadások naprakész nyomon követésével lehetőségünk van folyamatosan újra tervezni, mely a jelenlegi, még inkább változó környezetben nélkülözhetetlen, de az aktuális adatok tükrében előrejelzéseket, elemzéseket is készíthetünk a pénzügyek várható alakulásáról. Nem beszélve arról, hogy a pénzügyi terv a tőkebefektetés vagy hitel igényléséhez is elengedhetetlen” – fűzte hozzá Kökény Roland, a Cápák között csapatait mentoráló K&H Bank kkv szegmens marketing vezetője.

 

 

A K&H Csoport

 

Az ország egyik vezető és országosan közel 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és csoportszinten több mint másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2600 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

 

640x40_feher
Scroll To Top