Sem az Egyesült Államoknak, sem Kínának nem érdeke a kereskedelmi háború kiélezése – mondta Magyarics Tamás egyetemi tanár, Amerika-szakértő szombat este az M1 aktuális csatornán.
A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy az Egyesült Államok és Kína megegyezett a kereskedelmi tárgyalások újraindításáról.
Elmondta, az Egyesült Államok azt szeretné, ha Kína jobban megnyitná a belföldi piacát a külföldi áruk és szolgáltatások előtt, illetve ha leépítené az állami vállalatoknak nyújtott támogatásokat. Ez utóbbi az amerikaiak szerint torzítja a versenyt – magyarázta.
Hozzátette: az Egyesült Államok nagyon fontosnak tartja a szellemi tulajdon védelmét, ezen a téren azonban a kínaiak nem jeleskednek.
A szakértő szerint a kínai dömpingáru Amerikában lehetővé teszi az alacsony árszínvonalat, ezért ha a kínaiakat az árak emelésére kényszerítik, akkor az amerikai fogyasztók jelentős része is rosszul fog járni.(MTI)