Romano Prodi az olasz balközép újabb államfőjelöltje

A római parlamentben pénteken megkezdődött az államfőválasztás második napja, amelyen a balközép Demokrata Párt (PD) Romano Prodi volt kormányfőt jelölte államfőnek.

Prodit új jelöltként Pierluigi Bersani PD-főtitkár javasolta, és a párt vezetősége egyhangúlag megszavazta – mondták el a PD politikusai újságíróknak.
Prodira azután esett a választás, hogy a PD és a jobbközép Szabadság Népének (PdL) közös jelöltje, Franco Marini az államfőválasztás csütörtöki első napján tartott két szavazáson nem szerezte meg a kétharmados többséget.
Ugyanekkora többség szükséges a harmadik szavazáson is. A péntek délutáni negyedik, döntő szavazáson azonban a győzelemhez már elegendő 50 százalék plusz egy szavazat. Ez 1007 szavazóval számolva 504 voks.
Az elnökválasztást a parlament két házának együttes ülésen bonyolítják le, a képviselőkhöz és a szenátorokhoz csatlakoznak még az örökös szenátorok és a tartományok küldöttei is.
Prodi jelölése mindazonáltal nem szüntette meg az elnökválasztás eredményének bizonytalanságát. Silvio Berlusconi, a jobbközép vezére máris jelezte, hogy nem támogatja Prodit, régi politikai ellenfelét.
Ha a PD és szövetségese, a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) egységesen Prodira szavaz, az önmagában csak 476 szavazat, azaz nem elegendő.
A Mario Monti vezette, 69 szavazattal bíró centrum bejelentette, hogy Anna Maria Cancellieri ügyvivő belügyminisztert kívánja támogatni.
A PD a 162 szavazattal rendelkező 5 Csillag Mozgalomban (M5S) bízik. Roberta Lombardi, az M5S képviselőházi frakcióvezetője Twitteren közölte, hogy a civil mozgalom a negyedik szavazáson is saját jelöltjére, Stefano Rodota alkotmányjogászra voksol, de Prodit sem tartja „rossz jelöltnek”.
A 270 szavazattal rendelkező PdL szerint Prodi nem „nemzeti egységet” képviselő, pártok felett álló jelölt. Prodi megosztja a parlamentet és az országot, ha ő lesz az államfő, „külföldre költözünk” – hangoztatta Silvio Berlusconi.     A hazájában Professzornak és bolognai származása miatt Mortadellának is nevezett 74 éves Prodi volt az egyetlen, aki kereszténydemokrataként vezette a balközépet, és kétszer is választási vereséget mért Berlusconira. Prodi 1996 és 1998, majd 2006 és 2008 között volt Itália kormányfője, 1999 és 2004 között az Európai Bizottság elnöke. (MTI)

Scroll To Top