ingyenes webstatisztika

Richter-vezérigazgató: a tavalyihoz hasonló árbevétel várható idén

A tavalyihoz hasonló csoport szintű árbevételt vár euróban kifejezve a Richter Gedeon Nyrt. az idén – jelentette be Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat idei első fél évét értékelő sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.

Hozzátette, idén februárban még 3 százalékos növekedéssel számoltak, mostanra nyilvánvaló, hogy ez nem tartható a koronavírus-járvány hatásai miatt. Bekövetkezett az, amire az első negyedévet követően számítottak: a márciusban tapasztalt, a korlátozások bevezetését követő kezdeti jelentős gyógyszerkereslet drasztikusan visszaesett – mondta, megjegyezve, hogy mindez az általános gazdasági helyzet romlásából is fakad.
A legfőbb piacok között kiemelte az amerikai piacot, ahol a 20 százalékos éves növekedést tarthatónak nevezte dollárban kifejezve. Rubelben az orosz piac 3 százalékkal nőhet, a nyugat-európai piacokon euróban 3 százalékos csökkenést várnak. A gyógyszergyártás árbevétele 2 százalékkal emelkedhet idén csoport szinten, euróban kifejezve, ugyanakkor a nagykereskedelmi szegmensben nem várnak bővülést.

Kitért arra is, hogy az iparág nem tudta függetleníteni magát a járvány okozta hatásoktól, nem profitált a szegmens vállalatainak túlnyomó része. Néhány esetben jeleztek az elemzői várakozásokkal egyező eredményt.
Az idei eredményeket értékelve kiemelte: a Richter második negyedéves adózott eredménye új negyedéves rekordot jelentett. A pozitív hatások között említette, hogy a kedvező árfolyamkörnyezet 16,2 milliárd forinttal növelte az első féléves konszolidált árbevételt.
Az idei első fél évben először fordult elő, hogy a gyógyszergyártás árbevételének növekedése megelőzte a nagykereskedelem árbevételének növekedését. Minden piacon nőtt a cég árbevétele forintban kifejezve, és történelmi jelentőségű, hogy az amerikai lett a legnagyobb forgalmú piaca a cégnek (közel 53 milliárd forint árbevétel, +64,3 százalék) – ismertette a vezérigazgató. A Richter originális, cariprazine hatóanyagú antipszichotikumából 8 milliárd forint egyszeri mérföldkő bevételt könyveltek el az amerikai piacon, miután a gyógyszer (Vraylar) árbevétele a második negyedévben átlépte az 1 milliárd dolláros határt.
A negatívumok között említette, hogy a méhmióma kezelésére szolgáló Esmya értékesítése megállt az európai gyógyszerügynökség kockázatelemző bizottságának újabb vizsgálata miatt. A vizsgálat eredményét őszre várják, ami a további irányt kijelöli erre az évre, nem zárható azonban ki az idei nulla árbevétel sem a gyógyszerből.
A nyugat-európai piacot negatívan érintette az Esmya mellett a Bemfola forgalomkiesése is, mivel a termékenységi központok többsége a világjárvány miatt majdnem három hónapon keresztül zárva tartott.
Az orosz piacon a tavalyi áthúzódó árcsökkentési hatások a következő negyedévet is kedvezőtlenül érintik, ahogy az ottani nagykereskedelmi piac folyamatos átalakulása is. Kínában pedig törölték a Cavintont a támogatott készítmények listájáról.
Orbán Gábor a hétfői sajtótájékoztatón köszöntötte Bogsch Eriket, aki éppen 50 éve lépett be a Richterhez (akkori nevén Kőbányai Gyógyszerárugyár), jelenleg az igazgatótanács elnöke, korábban pedig 25 éven át volt a Richter vezérigazgatója.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt gyorsjelentés szerint az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén a második negyedévben, a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 32,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 79,4 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest, árbevétele pedig 14,5 százalékos emelkedéssel 137,3 milliárd forint lett.
A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 7150 forint, a legalacsonyabb 4702 forint volt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top