ingyenes webstatisztika

Reklámadó – Fidesz: minden kiskapu bezárul

A Fidesz-frakció szerint azért szükséges a reklámadótörvény módosítása, hogy minden kiskapu bezáruljon, senki ne kerülhesse el az adó megfizetését.

A törvénymódosítás “megakadályozza, hogy nyereséges multinacionális médiacégek fiktív veszteségekre hivatkozva kibújjanak az adózás alól” – írta a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A fideszes L. Simon László által hétfőn benyújtott előterjesztésről kifejtették: az indítvány szabályozza a reklám közzétevője és a hirdetés megrendelője közötti szerződéseket, továbbá bevonja az adózásba a reklámértékesítő társaságokat, a sales house-okat is.
Értékelésük szerint a módosítással átláthatóbbá válik a reklámot megrendelő és az azt közzétevő közötti viszony. A javaslat alapján ha a reklám közzétevője nem rendelkezik olyan nyilatkozattal, amelyben kijelenti, hogy eleget tett a reklámadó-fizetési kötelezettségének – vagyis nem fizette be az adót –, akkor azt a megrendelőnek kell rendeznie úgy, hogy az általa megrendelt reklámközzététel ellenértékének 25 ezer forintot meghaladó része után 20 százalékot kitevő egyszeri adót kell fizetnie – ismertette a frakció.
“A közteherviselés elve mindenkire vonatozik, ahogy a munkavállalónak személyi jövedelemadót, úgy a jövőben a reklámpiac szereplőinek reklámadót kell fizetniük” – hangsúlyozta közleményében a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top