ingyenes webstatisztika

Reggeli elemzés: RC – Pénteken erős emelkedésbe kezdtek az amerikai indexek – 2020.09.28

Pénteken erős emelkedésbe kezdtek az amerikai indexek és feledtették az elmúlt hetek csúfos teljesítményét. A DOW 30 index szeptember elején volt 29150 pont felett, a pénteki 358 pontos emelkedéssel jutott ismét 27000 pont fölé (27173 pont). A technológia vezette az emelkedést a hét utolsó napján, 2,26 százalékkal került feljebb a Nasdaq index.

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
Ez bizony nem több és nem is kevesebb, mint a célegyenes. Három nap maradt a reggeli jelenlegi formájából, de én már tudom, hogy mi fog következni, ezért bátran hátra tudok dőlni. Az ingyenes egyársávos adatszolgáltatás folytatódik tovább október 1 -től, mindössze annyit kell tenni, hogy be kell kapcsolni, Ma pedig Csuka koma, mint a sorban, de nem a fontosságban utolsó, búcsúzik a Nagy Érdeműtől: – Jó értékelések? Pontos jövőbelátás? Elemzési pontosság? Céladatok felderítése? – kezdi, a szokásos szerénységgel. – Igen, alapvetően én voltam a megmondó ember! Hiányozni fog? Meghiszem azt, de ilyen az élet, itt is meg ott is, no meg amott is. – zárja búcsúját és megvallom, akárcsak Kaszaboló barátom, sokat segített a piacok áttekintésében/útvesztőjében. Így már teljes a kép. Öt év, négy kiemelt (köz)szereplő és persze én, távol a messze, de én még nem ma búcsúzom, az majd szerda reggel lesz. A megtakarítás alapjai: “Skót gyerek az apjához: – Apu, szükségem van 4 fontra. Apa: – Mennyit mondtál? 3-at? Itt van 2, válassz egyet.” Semleges
Pénteken erős emelkedésbe kezdtek az amerikai indexek és feledtették az elmúlt hetek csúfos teljesítményét. A DOW 30 index szeptember elején volt 29150 pont felett, a pénteki 358 pontos emelkedéssel jutott ismét 27000 pont fölé (27173 pont). A technológia vezette az emelkedést a hét utolsó napján, 2,26 százalékkal került feljebb a Nasdaq index. ++
Alig több, mint egy hónap múlva kiderül, hogy ki lesz a világ “első számú vezetője” az amerikai elnök személyében. Még minden nyitott, nehéz lenne biztosat mondani a Trump-Biden párbaj nyerteseként. Semleges
Hatalmas katonai konfliktus az örmény-azeri erők összecsapásaként. Háborús helyzet alakul a két ország között.
Jelentős pluszt mutatnak az amerikai index mutatók a ma reggeli tőzsdei kereskedést megelőző időszakban, a DOW 30 index határidős jegyzése közel 250 pont pluszt mutat. ++
Magyar Értékelés
9 Mrd forintos továbbra is igen szerény forgalom a BÉT piacán, és mindössze 35 pont plusz. A magyar tőzsde indexe maradt 32000 pont alatt (31933 pont), ezzel az egyik leggyengébben teljesítő tőzsde a márciusi aljakhoz képest (28980 pont).
OTP: árnyalatnyival erősebb zárás. Legalább visszajutottunk a 9000 forint magasságába és 8985 forinton zárt az árfolyam, persze ez igen gyenge szereplés így is. +
MOL: csúnya péntek (1559 forint). Jött viszont a nagy bejelentés, az elkövetkező egy évben 5 százalékát veheti vissza a MOL a saját részvényeinek, ami több, mint 40 millió darab részvényt jelent. Szép is lenne ez így, reméljük nem jutunk az MTEL visszavásárlási módozat sorsára. Mi egy folyamatos visszavásárlási jelenlétben jobban bíznánk. ++
6705 forint a Richter zárás, a gyógyszergyár árfolyama nem tudott tartósan 6800 forint fölé kerülni, így megtört a rövidtávú emelkedő trend.
Moody’s meglepetés, pozitív kilátással “bélyegezte” a magyar államadósságot, ez nagyon nagy dolog a koronavírus válság közepette. ++

 

 

Indexek
S&P500 3 298,38 (+52.54 +1.62%)
DOW 27 175,65 (+353.82 +1.32%)
NASDAQ100 11 150,23 (+257.9 +2.37%)
DAX 12 433,73 (-204.28 -1.62%)

 

BÉT előző záró
BUX 31 933,26 (+35.25 +0.11%)
OTP 8 985 (+105 +1.18%)
MTELEKOM 367 (+2 +0.55%)
RICHTER 6 705 (-125 -1.83%)
MOL 1 559 (+7 +0.45%)
 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

640x40_feher
Scroll To Top