ingyenes webstatisztika

Reggeli elemzés: RC – OTP jelentés: 131 Mrd forint profit egy negyedév alatt – 2019.11.08

Mindenkori csúcsán zárt tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe, egyszerűen csak: WOW! Ráadásul 12 Mrd forintot meghaladó forgalommal száguldottunk egészen 43598 pontra, 306 pontos emelkedéssel. Megtörtént hát amit vártam, elérkeztünk a mindenkori tetőhöz, most a kérdés: ki tudunk-e törni belőle? Erre a választ a következő napokban kaphatjuk meg…

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
Ma lesz az első nap, amikor a Drága Feleségem és én, no meg másik ezernyi ember ellátogatunk a West End bevásárlóba, hogy megtekintsük, mit is láthatunk az idei Karácsonyi kellékekből, érezhessük egy kicsit a Karácsonyi vásárlásindító érzést. Most, hogy a finisbe került az OGA (Online Gazdasági Akadémia) könyv, weboldal, informatika, e-learning szervező munkálata, kicsit belefújhatok a bevásárlóközpont sűrű emberáradatú levegőjébe. Jó lesz! Ha találkozom majd ma az épületben, mondjuk a mozgólépcsőn utazva valaki ismerőssel, ígérem majd integetek. Halihó itt a Random Karácsonyi híradó. Akinek nem inge, ne vegye a gatyája helyére! Vannak évek, amikor az ember már várja az év végét. Nos ez az év nem ilyen. Vár még ránk némi egészségügyi megpróbáltatás a december első két hetére, de utána: Hurrá Karácsonyozunk! Hurrá Karácsony, Hurrá Nyár, Hurrá minden, ami jó, ami családi, ami meleg és bensőséges. Jaj, ez a radiátor volt, mert az is meleg, ilyenkor már égetően. Nálunk minimum 50 fokos víz kering benne, ezt a forróságot már én sem kérném fel “keringőre”, kádban melegedve nekem a 41-42 fok a maximum, felette már égeti a hátsómat a kádban pihenő víz forrósága. Szeretek fürdeni. Sok nagy gondolatom támadt ott az életben. Írjak példát?: “jaj de jót fogok éjszaka aludni, milyen éhes vagyok, dobni kéne már egy páleszt és hasonlók” – nem erre számítottak? Nem vagyok én nagy gondolkodó, csak szeretek kicsit mélázni a világ izgalmas dolgain… Jó reggelt! Azt gondolták egyre kevesebb lesz a bevezető a néhány visszafogottabb reggel után? Nem-nem. Írok, hogy irdatlan irományokkal i(r)hassam be magamat az íratlan történelmem ismeretlen irataiba. Kívánok boldogságos hétvégét, kacsaúsztatós Tisza parti pikniket, kellemes lábmelengetést a takaró alatt és akinek nem gatyája, ne húzza az inge helyére, mert még kibuggyan belőle a sörhasa(m). “A székely fintorogva beleszagol a levegőbe: – Fiam, te voltál? – Nem. – Asszony, akkor te? – Nem. – Akkor én.” Semleges
A tetőről haladunk tovább az amerikai piacon, akinek tériszonya van ne nézzen lefelé még elszédülhet. Tegnap napon belül ütötte mind a három kiemelt amerikai index a csúcsát, jelentem: DOW 30 index 27774 pontos, NASDAQ index 8483 pontos és az SP500 index 3097 pontos mindenkori rekord csúcspontok. Kell ezt kommentálni? +++
Donald Trump fizess 2 millió dollárt, mert “rosszul viselkedtél”! Az amerikai elnököt és udvartartását is elérheti a büntetés egy igazi demokráciában.
Kína bejelentette, hogy a végéhez közelít az USA -val folytatott kereskedelmi háború. Legyen így! +
1470 dollár az arany, nyugszik, fekszik, engedelmesen viselkedik a sárgafém árfolyama.. ++
Magyar Értékelés
Mindenkori csúcsán zárt tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe, egyszerűen csak: WOW! Ráadásul 12 Mrd forintot meghaladó forgalommal száguldottunk egészen 43598 pontra, 306 pontos emelkedéssel. Megtörtént hát amit vártam, elérkeztünk a mindenkori tetőhöz, most a kérdés: ki tudunk-e törni belőle? Erre a választ a következő napokban kaphatjuk meg… +++
Kezdjük a Richterrel: 22 Mrd forintos, negyedéves profit… Mit is jelent ez? Azt, hogy szerény becslésünk alapján 75-80 Mrd forintra érkezhet meg a gyógyszergyártó idei profitja, ami a mindenkori abszolút csúcs! Brutálisan szaladó Cariprazine értékesítés és még jövőre jöhet csak az igazi növekmény, egyszeri ráfizetésekkel tarkítva. Ez egy jó sztorinak ígérkezik, menni is kell az 5800 forint irányába. ++
Folytassuk az OTP jelentéssel: 131 Mrd forint profit egy negyedév alatt, levonhatjuk, ha akarjuk belőle a leánybanki badwill 21 Mrd forintos egyszeri tételét, na és akkor mi van?? Az van, hogy úgy is 110 Mrd forintos a negyedéves profit. A szememnek higgyek vagy Csányinak? Én két éve elhittem, amit mondott, kiszámoltam a nemzetközi terjeszkedés 70% feletti nyereségképző hatását a magyar bázishoz és nekem bizony 450 Mrd forintos éves profit jött ki néhány évre rá, nos haladunk, ez a bank nem véletlenül a nemzetközi intézmények régiós kedvence… +++
Folytassuk az egyéb témákkal, mint például a Telekom: nincs kedvem túlzottan ezzel folytatni. Semmi. 437 forintos tegnapi záró. Ej…
3032 forint a MOL, nem nagy durranás és a mindenkori piaci tetőhöz (BUX) sem igazodik az ár, de ez van, ezt kell szeretni Babocsai néni. +

 

 

Indexek
S&P 500 3 085,18 (8,40 0.27%)
Dow Jones Ind 27 674,80 (182,24 0.66%)
DAX 13 289,46 (109,57 0.83%)
NIKKEI 23 330,32 (26,50 0.11%)

 

BÉT előző záró
BUX 43 598,19 (+306.58 +0.71%)
OTP 14 210 (+220 +1.57%)
MTELEKOM 437 (-3 -0.68%)
RICHTER 5 575 (-45 -0.8%)
MOL 3 032 (+30 +1%)

 

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

 

 


 
   
Scroll To Top