Reggeli elemzés: RC – MOL: harmat gyenge, letörésre készülő – 2020.05.29

MOL: harmat gyenge, letörésre készülő, képtelen emelkedni. 1987 forinttal kezdi megmutatni, hogy a 2000 forinttal is baj lehet.

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
Jó reggelt! Tegnap visszatértem a kinti világba. Szabadon közlekedtem Budapest utcáin, tárgyaltam tágyalóban. Eszembe jutott egy világ „régen”, pont ilyen volt. Nem tudom, hogy mit is írjak róla… Mától kinyithatnak a budapesti éttermek belső fogadórészei is, gyakorlatilag némi óvintézkedéssel visszaáll a régi rend. Jövőhéttől itt a nyár. Mi pedig maradunk félig úgy, ahogy eddig voltunk. A gyerekek nem mennek óvodába és bölcsődébe, majd csak ősztől. Félnénk a vírustól? Nem. A visszaszoktatásukhoz nekünk viszont időre lesz szükségünk. Mi a helyzet velünk? Nos, nekem is szükségem lesz a visszaszokásra és én is nyár végére tervezem a mindennapos bejárást. Akkor most rossz, hogy véget ért a „vírusszezon”? Nem, mert nem volt ez egy felhőtlen, aggódásmentes időszak és lesznek/vannak következményei is. Emlékeinkben nekünk akkor is marad számtalan jó dolog. Kicsit úgy éreztem magamat, mint amikor kisfiú voltam és éjszaka lefekvéskor bebújtam a fejemmel is a takaró alá és ott védelmet éreztem, még ha alapvetően nem is voltam félős. Sok minden megváltozott és sok értékes, jó dologra is rájöttünk, miközben a koronától aggódtunk… „Idős néni száll fel a buszra. Móricka az egyik ülésről megkérdi: – Néni kérem, le tetszik ülni? – Igen kisfiam – mondja hálásan a néni. – És mégis hová?” Semleges
Kisebb fordulat az amerikai piacokon napon belül. 25400 ponton zárt a DOW 30 index, ami 147 pontos csökkenésnek felel meg, miközben napon belül volt 358 ponttal is magasabb az indexérték. Így sincs azonban aggodalomra okunk, az index 25000 pont felett szépen mutat.
Miért maradt 1730 dolláron az arany árfolyama? Jó kérdés, nyilván azért, mert veszik. De békeidőben miért van a lokális csúcsa közelében? Mert még sincs teljesen békeidő. Bizonyos dolgok nem múlnak el gyorsan, így a koronavírus okozta gazdasági sokk sem, még ha a részvénypiacot ez jelenleg nem is érdekli.
1,11 körül jár az euró a dollárral szemben, három nap alatt szépen erősödött az árfolyam. Jól látszik, hogy a részvénypiac erősödése mellett az erősebb euró dívik továbbra is. +
Végül mit mutat a DOW 30 index határidős jegyzése? Pinduri mínuszt. Nem látszik a tegnapi amerikai fordulat érdemben negatív folytatása. Semleges
Magyar Értékelés
Mi volt tegnap a magyar tőzsdén? Sheeemmmmi!!! 5 pont mínuszban zárt az index, de azért a mozdulatlanság mögött voltak érdekes folyamatok. Semleges
OTP: 10690 forintos zárás, ami ismét szép emelkedés az előző napi 10450 forintról. Emlékeznek még a 8000 forintos aljról (volt alatta is, de ez volt kétszer a kulcsszint)? Nos, ugye megmondtam, hogy onnan széttépik majd? Nem, nem mondtam meg! A jövőt senki sem láthatja, de az emelkedés már itt is brutális. A nagy következő ellenállás a 10900-11000 forint magassága. Nincs is messze… ++
MOL: harmat gyenge, letörésre készülő, képtelen emelkedni. 1987 forinttal kezdi megmutatni, hogy a 2000 forinttal is baj lehet.
MTEL: 400,5 forint. Kezdődik a 400 forint feletti beárazódás? Azt ígérték, hogy június elején közlik az osztalékfizetés pontos menetrendjét. +
Richter: 6765 forintra szakadt az árfolyam a 7000 forint közeléből, 6975 forint volt a tegnapi maximum, majd innen egyenletesen esett a 6765 forintos zárásáig.
 

 

Indexek
S&P 500 N/A
Dow Jones Ind N/A
DAX 11 781,13 (123,44 1.06%)
NIKKEI N/A

 

BÉT előző záró
BUX 36 340,47 (-5.62 -0.02%)
OTP 10 690 (+240 +2.3%)
MTELEKOM 401 (+1 +0.25%)
RICHTER 6 765 (-180 -2.59%)
MOL 1 987 (-6 -0.3%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top