Reggeli elemzés: RC – Míg mi ünnepeltünk, addig pörögtek a világ tőzsdéi – 2019.08.21

Míg mi ünnepeltünk, addig pörögtek a világ tőzsdéi. Hétfőn felfelé, kedden lefelé, mostanában jellemző a hektikusság.

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
Egyszer minden véget ér, de sok minden csak úgy folytatódik tovább, ha egyes dolgok véget érnek. Ilyen véget érő dolog a nyaralás és folytatódó a munka. 14 kerek nap, vagyis pontosan két hét volt munka nélkül (majdnem), amiből 10 nap Törökország. Annyi embert, amennyit a török repülőtéren láttunk, talán még soha, sehol előtte. Mozdulni is alig lehetett, ráadásul hazafelé ismét egy órás csúszással indult a gép, ez már nem először fordult elő. A szabadság első és utolsó napja között van talán a legnagyobb különbség. Az első napon még úgy tűnik, hogy szép hosszú lesz a két hét, az utolsó napon meg úgy, hogy egy pillanat alatt elszaladt. 47 év, 47 nyár. Ki tudja mennyi adatik még meg? Szóval és tettel ma reggel kezdődik a munka. Tegnap még megnéztük a tűzijátékot, ma meg besomfordálok az irodába, nem is olyan messze a tűzijáték tetthelyétől. Csak a Duna és kb. 1 kilométer választja el a tegnapi tetthelyet és az irodát. Valaha azt mondtuk, hogy az államalapítás ünnepével ér véget a nyár. Ma már ez nem annyira egyértelmű. Kiürült volna a tegnapi nappal a Balaton? Nem hiszem. Ameddig a jóidő tart, addig bármikor érdemes Balatonra (is) menni, márpedig ma is lesznek 30 fokok. Az ég kék, de a kedvem setét. Siratom a szuper török nyaralást és ezzel a lendülettel mi be is fejeztük az idei szabadságolásunkat. Marad a munka és a megszokott rutin dolgok. Hogy mégse legyen minden annyira megszokott, ma a jobb lábamra húzom a bal zoknimat és a bal lábamra a jobbat. Tuti senki nem fogja észrevenni, de melyik is a jobb zoknim és melyik a bal? Akinek nem inge ne vegye magára? Ez is milyen bugyuta mondás, nem is akartam ma ingbe menni. Nos, kezitcsókolom minden kedves női embertársamnak és képzeletbeli kezét rángatnám a férfiaknak, de nem lehetek mindenütt egyszerre, így a távolból kiáltok mindenkinek egy: JÓ REGGELT! Legyen szép csonka munkahete a dolgozóknak és további csodás nyaralása a szabadságoltaknak. Lehet, hogy „túlpihentem” magamat? „Két részeg beszélget: – Te, én gondolkodtam a tegnapi balhé óta, legyünk inkább barátok! – Hülye vagy, hogy néznénk ki csuhában?” Semleges
Míg mi ünnepeltünk, addig pörögtek a világ tőzsdéi. Hétfőn felfelé, kedden lefelé, mostanában jellemző a hektikusság.
Morgan Stanley: Erőteljes további esés várható! Sem Trump, sem a FED nem fogja megoldani a problémákat.
Nincs üzlet. Dánia nem adja el Amerikának Grönlandot. Ez komoly? Semleges
Amint az várható volt, lemondott az olasz miniszterelnök, indulhat az újabb belpolitikai huzavona Olaszországban.
Magyar Értékelés
Hétfőn, kedden zárva volt a magyar tőzsde. 40005 pontról várjuk a folytatást. Semleges
MOL: 2966 forint, csúnya 3000 forint alatt.
OTP: 12250 forint, nincs baj vele, ameddig 12000 forint felett van az ára. +
Richter: 4880 forint, egyre lejjebb, ő fest a grafikonon a legcsúnyábban.
MTEL: 420 forint, totálisan beállt a szűk sávjának középtájékára (410-427 forint). Semleges
 

 

Indexek
S&P 500 2 900,51 (-23,14 -0.79%)
Dow Jones Ind 25 962,44 (-173,35 -0.66%)
DAX 11 651,18 (-64,19 -0.55%)
NIKKEI 20 677,22 (114,06 0.55%)

 

BÉT előző záró
BUX 0,00 (-40005.9 -100%)
OTP (-12250 -100%)
MTELEKOM (-420 -100%)
RICHTER (-4880 -100%)
MOL (-2966 -100%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top