Reggeli elemzés: RC – Megint felrobbant egy TESLA – 2019.04.23

Megint felrobbant egy TESLA, ez már nem is az első eset, esett is rá az árfolyam 3,85 százalékot, 263 dollár alatt fejezte be a tegnapi napot. Az egy éves csúcsán, tavaly júliusban 387 dolláron forgott az elektromos autógyártó.

Reggeli hírlevél

Nemzetközi Értékelés
„Vége, vége, vége mindennek, vége a jó kedvünknek…” – ez bizony a „Körben áll egy kislányka” magyar népdal, az én korosztályom biztosan ismeri. „Hát elmúlt, tudom minden véget ért…” – ez meg Máté Péter „Ez majdnem szerelem volt”. Még sorolhatnám, de nem teszem az ide illő vagy félig illő idézeteket, ami tény az tény: ez a négynapos, csodálatos, szinte nyári hétvége is elmúlt. Elvitte a Nyuszi. A Nuszi egy hosszú fülű ugra-bugra állatka, aki répát majszol és húsvéti tojást tojik. A Nuszi, egy tapsifüles orra, szája jár a bajusza alatt állatka, aki selymes szőrével a kisgyerekek imádott teremtménye. De a Nuszi buta, mint a fekete föld, de fürge, mint a Nyúl. Tehát a Nuszi egy Nyúl. Persze, hogy az! Számtalan mese, gyerekdal kedvelt szereplője. „Olyan aranyos” – mondja a Kedves Feleségem, aki sokkal inkább szeret buta Nyúl lenni a megnevezésében, mint Cica, aki nem is annyira az ember barátja. Szóval, Nyuszi, Nyuszó, Nyuszikám, Nyullancsom, Nyuszó-muszóm, Nyulacskám, Nyuszkám, Nyulam és a többi, elvitte a Húsvétot. Vele a sonkát, tormát, tojást és társait, nyomában hűlt helye maradt a Leányok vizes-kölnis buksijának és oda veszett a húsvéti pálinka is, belepárolgott a hasikánkba. Sebaj! Jön majd újra! Szeretjük is a visszatérő ünnepeket, visszahozzák nekünk a társas jókedv pillanatait. Mert a társaság meghatározza a jókedv irányát, ami felfelé mutat (mint a jól száguldó részvény árfolyam), amikor jó a társaság és a jókedv aluszékonyságba fullad, ha rossz. Na! Ezért jeles és lényeges, hogy az ember társaival legyen önfeledt, ha egyedül van, ez marad: csak az ökör iszik magában… Jó reggelt! Április az igazi tavasz, ragyogó napsugár, meleg, de nem forróság, a tél végével, a vágyakozás a napsütötte melegre teljesül és jókedvvel tölti meg a szívünket. Nyílik, virágzik, életre kel. Ez kell! Ennyire is sok tud lenni a kevés, ez nem hatalmas villa, tengerparti nyaraló, luxus autó, ami nem mindenkinek „adatik” meg. Ez mindenkinek jár, ez mindenkinek kijár. Nem baj, hogy elment a Nuszi, jön helyette más, hiába vitte el a locsolós jókedvünket, pótolja majd a szép idő, nyár. Aki pedig a hideget kedveli, az még mindig végigtúrázhatja a sarkokat, dél és észak irányában is, ha szerencsénk van, visszatérésekor elhozza majd nekünk a Mikulást. Legyen mindenkinek jókedvű, rövid munkáshete! Ez is ezeréves, de az egyik kedvencem: ” – Miről lehet felismerni a repülő nyulat? – ??? – Sast visz a hátán.” Semleges
Nem volt egy tőkepiaci nagy hétvége ez a négy nap Amerikában sem. Mindösszesen hétfőn volt kereskedés, az is a semerre irányába. DOW 30 index enyhe mínuszban, Nasdaq és S&P indexek gyenge pluszban nyitották a hetet, zárták a Húsvétot. Semleges
Megint felrobbant egy TESLA, ez már nem is az első eset, esett is rá az árfolyam 3,85 százalékot, 263 dollár alatt fejezte be a tegnapi napot. Az egy éves csúcsán, tavaly júliusban 387 dolláron forgott az elektromos autógyártó.
Trump elővette a rosszabbik arcát és rámordult Iránra és az Iránt „támogató” világra, a cél, hogy nullára redukálják az iráni olaj vásárlását, közel 3 százalékot emelkedett az olajár a morgásra. Trump mindent célba vesz, amit célba tud venni…
A BREXIT miatt egyre többen kerülik el a Szigetországot a potenciális munkavállalók közül.
Magyar Értékelés
42810 ponton zártuk a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsdén, közel 200 pontot esett az index a 43000 pont feletti magasságból, de a kilátások maradtak szépek, erős kitörtében van a magyar tőzsde.
Kerek 13000 forint lett az OTP részvény záróára, nehezen akar elrugaszkodni a papír a 14000 forint irányába, legalábbis túl megfontolt az emelkedés, nem hirtelen nagy emelkedésű.
Sikerült újra 3300 forint fölé kapaszkodnia a MOL részvénynek, további útját támogathatja és nem is a kialakult iráni helyzet, ami jó a feltörekvő piacoknak az olaj miatt és egyben rossz a MOL „típusú” olajvállalatoknak… Nagy emelkedés a 3350 forintból történő kitörés esetén jöhetne. +
Maradt a szűk sávban a Telekom, árfolyama 463 forinttal zárta a csonka hetet. Nem látszik az osztalék rali eljövetele. +
5700 forinton zárt a Richter, lefordult a nagy sáv alját közelítve. 5795 forintos szerdai zárása után, csütörtökön 5700 forinton fejezte be a hetet. Ha sikerül 5800 forint fölé zárnia, akkor teret nyerhet az 5800-6100 forintos nagy ellenállási zónában.

 

Indexek
S&P 500 2 907,97 (2,94 0.10%)
Dow Jones Ind 26 511,05 (-48,49 -0.18%)
DAX 12 222,39 (69,32 0.57%)
NIKKEI 22 217,90 (17,34 0.08%)

 

BÉT előző záró
BUX 0,00 (-42810.11 -100%)
OTP (-13000 -100%)
MTELEKOM (-463 -100%)
RICHTER (-5700 -100%)
MOL (-3310 -100%)

 


Kapcsolat:

www.randomcapital.hu

Tel: +36 1 501 3300
Email: info@randomcapital.hu

Scroll To Top