Rasmussen sürgeti ENSZ-ellenőrök beengedését Szíriába

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteken Brüsszelben sürgette a szíriai vezetést, tegye lehetővé, hogy az ENSZ ellenőrei a helyszínen vizsgálhassák ki a vegyi fegyverek állítólagos használatára utaló értesülések valóságtartalmát

Az amerikai kormányzat az előző napon közölte: arra a következtetésre jutott, hogy Bassár el-Aszad elnök rendszere kis mennyiségben használt vegyi fegyvereket a felkelők ellen. Az Egyesült Államok ennek nyomán úgy döntött, hogy katonai támogatásban részesíti a felkelők mérsékelt szárnyát.
Rasmussen – Iurie Leanca moldovai kormányfőt fogadva, újságírók előtt – azt mondta, hogy a vegyi fegyverek bevetéséről szóló értesülés súlyos aggodalomra ad okot, és emlékeztetett arra, hogy az ilyen fegyverek alkalmazása a nemzetközi jog egyértelmű megsértését jelenti.
A NATO főtitkára üdvözölte, hogy amerikai részről „világos nyilatkozatot” tettek közzé az ügyben. Arra azonban nem tért ki, hogy az atlanti szövetség a maga részéről szintén további lépéseket kívánna tenni az eddigieken túl. A NATO korábban török kérésre Patriot légvédelmi rakétákat telepített a szíriai határ mentén.
Rasmussen megerősítette, a szíriai helyzet politikai megoldást igényel, annak érdekében, hogy a felek azonnal szüntessék be a vérontást, és vegyenek részt az amerikai-orosz közös kezdeményezésre tartandó nemzetközi konferencián. (MTI)

Scroll To Top