ingyenes webstatisztika

Putyin évértékelője – Nem a Krímről van szó, hanem arról, hogy a függetlenségünket védjük

Főként külső tényezőkkel magyarázta az orosz gazdaság jelenlegi nehéz helyzetét csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján az orosz elnök, mindazonáltal azzal biztatta hallgatóságát, hogy a legrosszabb esetben is két év alatt kilábalhatnak ebből a válságból.

Az orosz televíziókban élőben közvetített évértékelőjében Vlagyimir Putyin kifejtette, hogy az olaj- és gázárak esése miatt elkerülhetetlenné válik a gazdaság diverzifikálása.

“Ha kedvezőtlenül alakul a helyzet, kénytelenek leszünk módosítani a terveinket. A központi bank és a kormány meghozzák a megfelelő intézkedéseket. Kétségkívül korlátozásokra lesz szükség” – tette hozzá.

Az elnök ugyanakkor bizakodóan fogalmazott az orosz gazdaság távlatairól, szükségszerűnek nevezve a kilábalást. Ezt egyrészt azzal indokolta, hogy a világgazdaság szerinte egészében véve továbbra is fennmaradó növekedési tendenciájához “további energiaforrásokra lesz szükség”. Másrészt meggyőződését fejezte ki, hogy ez idő alatt Oroszországnak is sikerül sok mindenben előrelépnie, egyebek közt a gazdaság diverzifikálásában.
Putyin azt hangoztatta, hogy az “orosz gazdaság általános, 8,4 billió rubeles tartaléka” révén az ország teljesíteni tudja szociális kötelezettségeit. Egyebek közt felidézte, hogy 2014-ben kétszer is indexálták a nyugdíjakat – február 1-jétől 6,5 százalékkal, április 1-jétől pedig 1,7 százalékkal -, és az elmúlt évben több mint 17 ezer katonának biztosítottak szolgálati lakást. A rossz gazdasági helyzet ellenére az év első tíz hónapjában 0,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP), és az éves növekedés várhatóan 0,6 százalékos lesz – mondta Putyin.

Megerősítette, hogy a “jelenlegi körülmények” között Oroszország nem fogja megvalósítani a Dél Áramlat gázvezeték tervét, viszont kész kiépíteni egy újabb gázvezetékrendszert a Kék Áramlat kiegészítéseként, hogy ki tudja elégíteni a török gazdaság növekvő energiaszükségleteit. Hozzátette, hogy ha célszerűnek bizonyul, kész török területen, a görög határ közelében kiépíteni egy gázelosztó-központot is a dél-európai fogyasztók igényeinek kielégítésére, de ennek létrejötte nagy mértékben az európai partnerországoktól függ. Putyin leszögezte, hogy Európának nincs az orosznál olcsóbb és megbízhatóbb gázbeszerzési forrása.
Az elnök azt állította, hogy az orosz gazdaság problémáinak legfeljebb”25-30 százalékban vezethetők vissza a nyugati hatalmak által Moszkvával szemben bevezetett szankciókra”.

“Nem a Krímről van szó, hanem arról, hogy a függetlenségünket védjük, a szuverenitásunkat és a létezésünkhöz való jogunkat”

– magyarázta az elnök. El kell dönteni, mondta, hogy “fenn akarunk maradni és küzdeni, (…) függetlenebbé válni, túllépni ezen (a válságon), vagy azt akarjuk, hogy az irhánkat fellógassák a falra”.

A Nyugatot azzal vádolta, hogy birodalomnak képzeli magát, újabb falakat épít, ami szerinte jelenleg a nemzetközi viszonyok legnagyobb problémája. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy

a NATO keleti bővítése és a rakétapajzs létesítése is “falépítést” jelent. Miközben a világ a berlini fal leomlásának évfordulóját ünnepelte, folytatódott az elválasztó vonalak kiépítése – tette hozzá.

“A partnereink nem álltak le ezzel, úgy döntöttek, hogy győztesek, ők a birodalom, és mindenki más vazallus, akit el kell nyomni” – mondta Putyin. Hozzátette, hogy a külföldnek meg kell értenie a válságkezelésben, így az ukrajnai rendezésben tanúsított meglehetősen kemény orosz álláspontból, hogy közös humanitárius, biztonsági és szabad gazdasági teret kell létrehozni.
Oroszország keleti nyitásának nem politikai, hanem a globális gazdasági okai vannak – mondta. Kifejtette, hogy az ázsiai-csendes-óceáni térség gyorsabban fejlődik, mint a világ többi része, új lehetőségek merülnek fel, “hétmérföldes lépésekkel” nő Kína, India, japán és Dél-Korea energiaszükséglete. “Ott minden gyorsabban fejlődik, mint a világ más régióiban. Miért mondanánk le erről?”
Több órás sajtótájékoztatóján – amelynek első két órájában 21 kérdésre válaszolt – Putyin nagy teret szentelt a kelet-ukrajnai válságnak. Kijelentette, hogy az ukrajnai helyzetet az a büntetőhadjárat és kártékony gazdasági blokád határozza meg, amelyet a kijevi kormány folytat az ország keleti része ellen. Leszögezte, hogy “teljesen kilátástalan” Kijev erő alkalmazásával történő nyomásgyakorlása Délkelet-Ukrajnára, ez árt szerinte Ukrajna államiságának és népének is. Azt mondta, hogy Ukrajnában fegyveres államcsiny történt, és az ország egyik része nem értett egyet a helyzet effajta kimenetelével.
“Ahelyett, hogy valamifajta politikai párbeszédet kezdtek volna, elkezdték alkalmazni a rendfenntartó szerveket, a rendőrséget.

Amikor ez nem sikerült, elkezdték bevetni a hadsereget, de ez sem sikerült, és ma már az erő bevetésével próbálják rendezni a helyzetet, gazdasági blokád alkalmazásával” – mondta Putyin.

Az orosz elnök szerint Moszkva célja az, hogy helyreállítsák Ukrajna politikai egységét. Ukrajnának azonban tiszteletben kell tartania a délkeleti országrész lakosságának érdekeit, teljesítenie kell ígéreteit. Ezzel kapcsolatosan azt firtatta, hogy Kijevben miért nem fogadták el mindmáig a beharangozott amnesztiatörvényt.
Putyin kijelentte, nem tart attól, hogy “palotaforradalom” történik a Kremlben, és őt leváltják tisztségéből. A Reuters hírügynökség tudósítójának kérdésére válaszolva azt mondta, hogy mindenki megnyugodhat, mert az orosz lakosság támogatja a hatalmat. Az államfő azt is közölte, hogy nem létezik társadalmi elit Oroszországban. Az újságíró ugyanis felvetette, hogy az orosz elit képviselői az ország gazdasági problémái, a rubel árfolyamának zuhanása és a Kreml Ukrajna-politikája miatt kialakult nemzetközi feszültség miatt az államfőt okolják.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top