ingyenes webstatisztika
Home / Külföld / Amerika / Peking azt várja Washingtontól, hogy folytassa tárgyalásait Észak-Koreával

Peking azt várja Washingtontól, hogy folytassa tárgyalásait Észak-Koreával

Kína üdvözli Észak-Koreának a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások folytatására irányuló pozitív jelzéseit, s azt várja Washingtontól, hogy tegyen lépéseket a tárgyalások folytatására – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Vang Ji kínai külügyminiszter.

A phenjani vezetés hétfőn úgy nyilatkozott, hogy szeptember végén hajlandó lenne újabb tárgyalásokat folytatni Washingtonnal, de amennyiben az Egyesült Államok nem hajlandó változtatni a hozzáállásán, az egyeztetések kudarcba fulladhatnak.
Vang Ji szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a valódi előrelépéshez mindkét fél legfontosabb felvetéseit figyelembe kell venni, az egyoldalú engedmények kikényszerítése céljából alkalmazott szélsőséges nyomás gyakorlata a jövőben ugyanúgy nem fog működni, mint ahogyan a múltban sem vezetett célra. “Észak-Korea idén már egy sor pozitív lépést tett, és arra kéri az Egyesült Államokat, hogy közeledjen felé ő is – fogalmazott a kínai külügyminiszter, aki arról nem tett említést, hogy a hét elején Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki egy nagy méretű rakéta-sorozatvető tesztelése közben.
Vang Ji ezúttal is megismételte Kínának azt az álláspontját, hogy a sikerhez enyhíteni szükséges az Észak-Korea ellen érvényben lévő nemzetközi szankciókat.

 


 
   
A kínai külügyminiszter szeptember elején három napos hivatalos látogatást tett Észak-Koreába, miután júniusban Hszi Csin-ping kínai elnök delegációjának tagjaként utazott Phenjanba.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök legutóbb júniusban, a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben találkozott egymással. Akkor abban állapodtak meg, hogy folytatódnak a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló tárgyalások, miután a két vezető februári, hanoi csúcstalálkozója megállapodás nélkül szakadt félbe.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top