Pápaválasztás – Erdő Péter portréja a „favoritok” között a Die Pressében

A pápai trónusra leginkább esélyesnek tartott öt bíboros között mutatta be Erdő Péter esztergom-budapesti érseket vasárnap a Die Presse.                                                                                    

A vezető konzervatív osztrák napilap Marc Oullet kanadai, Angelo Scola olasz, Luis Tagle Fülöp-szigeteki és Odilo Scherer brazil bíboros mellett mutatta be Erdő Pétert, mint az egyik „favoritot” a kedden kezdődő konklávé előtt.
Az Egy Péter Péter székére című portréban a lap budapesti tudósítója, Peter Bognar Erdő Péter kiemelkedő szellemi képességei mellett szívélyességét, emberségét emeli ki. „Mindenütt ismert embersége, amit egy egészséges adag önirónia és humor fűszerez. Nem csoda hát, hogy a magyar katolikus közösségen belül a lehető legnagyobb tisztelet övezi” – írta a lap.
Dorogon, ahol közvetlenül pappá szentelése után teljesített papi szolgálatot, hűséges „rajongói” közössége is van Erdő Péternek – írta a lap. A dorogi hívek különösen az érsek közvetlenségét és gyökereihez való ragaszkodását értékelik nagyra. Bíborossá avatása után mondott első miséje alkalmával biztosította őket arról: „Az maradtam számotokra, aki voltam: Péter” – idézte fel a lap.
Pályatársai, egykori gimnáziumi és szemináriumi barátai rendkívül intelligens, nagy tudásvággyal rendelkező és ambiciózus diákként jellemzik, akit nyíltsága és segítőkészsége miatt mindenki kedvelt.
A világegyházon belül ma Erdő Péter az egyházjog egyik leginkább avatott szakértőjének számít, amit nagy tudásának és gyakorlatiasságának tudnak be. Ám minden bizonnyal nyelvérzéke is közrejátszott ebben: a latin mellett öt nyelven beszél, közte németül is – mutatott rá cikkében a szerző.
A befolyásos, de belsőleg megosztott olasz bíborosi „frakció” legnépszerűbb, egyben kompromisszumos jelöltjének Angelo Scola milánói bíborost tartják – írta a Die Presse.
Az osztrák lap úgy latolgat: míg egyrészről a kulisszák mögött Tarcisio Bertone Scola nagy „vetélytársának” számít, a bizonytalanokat meggyőzhette, hogy XVI. Benedek méltónak tartja Scolát arra, hogy utóda legyen Szent Péter trónusán. Az a kívánság pedig, hogy három és fél évtized után ismét olasz pápa vezesse az egyházat, egyesítheti az olasz bíborosokat.
Eközben az amerikai bíborosok saját szövetséget kovácsolnak, s míg az olasz bíborosok rövid, a katolikus egyház amerikai képviselői hosszú konklávéban érdekeltek a Die Presse elemzése szerint. (MTI)
http://diepresse.com/home/panorama/religion/1354110/Wer-wird-es-Die-fuenf-Favoriten-auf-den-Stuhl-Petri?from=suche.intern.portal

Scroll To Top