ingyenes webstatisztika

Paksi erőmű – Konferencia: szemléletváltásra is szükségük lesz a magyar vállalkozásoknak

Szemléletváltásra és szakmai fejlődésre lesz szükség a következő években ahhoz, hogy minél több magyar vállalkozás sikerrel pályázhasson a paksi atomerőmű bővítésében való részvételre – mondta Nagy Sándor, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója csütörtökön egy konferencián, Debrecenben.

Egy ilyen beruházáshoz szükséges a nagyon szigorú elfogadhatósági szabályok betartása, az idegen nyelv, elsősorban az angol, magas szintű ismerete – közölte.
Kifejtette: a nukleáris iparban elvárás, hogy minden körülmények között az utasítások szerint kell eljárni. A szemléletváltás ebben azért szükséges, mert a felmerülő problémára nem lehet úgy reagálni, hogy “majd mi azt megoldjuk”. Bármilyen apró eltérés vagy a legkisebb szabálytalanság is komoly pénzügyi és időbeli veszteséget eredményezhet és rögtön csődbe is vihet egy-egy vállalkozót – jelezte.
Nagy Sándor közölte: jelenleg 158 vállalkozás van Magyarországon, amely képes nukleáris létesítmény fejlesztésében részt venni és további 287, amely továbbképzés és technológiai fejlődés révén képes lehet rá. Ehhez kapcsolódva jelezte: folyamatban van egy oktatási program kidolgozása, amely kifejezetten a paksi atomerőmű bővítését érinti.
Megítélése szerint a két új paksi blokk építése közvetlenül 7-8 ezer embernek adna munkát és további 20-30 ezernek közvetett módon.
Beszámolója szerint kutatások támasztják alá azt, hogy ahol atomerőmű épült, azokban a régiókban nőtt a munkaerő képzettsége, az átlagkereset, és ezáltal az életszínvonal; csökkent a munkanélküliség és az adóbevételek is növekedtek.
Véleménye szerint a magyar cégeknek, beszállítóknak a saját szakterületükön kell “beleásniuk magukat” az atomipar specifikumaiba. Ezt segíthetik tanulmányutak, továbbképzések.
Nagy Sándor a konferencián részt vevő mintegy 50 cégvezetőnek beszámolt a beruházás technikai részleteiről is. Ebből kiderült, hogy speciális munkafázisok, óriási méretű berendezések szerelése, speciális építési és szerelési technológiák jellemeznek egy ilyen beruházást – hangsúlyozta a vezérigazgató.
Barta E. Gyula, a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a cégeknek érdemes kockázatitőke-társaságokat is bevonniuk egy ekkora volumenű projekthez szükséges fejlesztésekhez.
Szavai szerint egy ilyen társaság részvétele ugyan sok adminisztrációval járhat, az uniós pályázatokkal szemben nagy előny, hogy “nem szabják meg, mire költhető el a pénz”.
A Jeremie-programban részt vevő hasonló társaságoknak 2015 végéig 60 milliárd forintot be kell fektetniük, ebből 57 milliárd még nincs kihelyezve – hívta fel a figyelmet.
Barta E. Gyula emellett a vállalkozások technológiai fejlesztéséhez ajánlotta az uniós pályázati forrásokat és a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramját.
Véleménye szerint a paksi atomerőmű-bővítési projekt az elkövetkező évek egyik legnagyobb gazdasági fejlődési lehetőségét hordozza magában, és a magyar cégeket arra biztatta, hogy ha lehetőségük van, próbáljanak meg abban részt venni.
A vezérigazgató egyúttal a közös munkára, a klaszteresedésre is biztatott, hiszen egy ekkora volumenű projektben így lehet nagyobb eséllyel részt venni.
Papp László, Debrecen alpolgármestere jelezte: az önkormányzat a helyi cégeket azzal kívánja segíteni, hogy az információhoz való hozzájutást, a cégek közötti kapcsolatfelvételt biztosítja egy infopont létrehozásával.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top