Paksi erőmű – Fidelitas: az Együtt-PM-esek nem tudják feldolgozni, hogy Gyurcsánynak kell kampányolniuk

A Fidelitas szerint az Együtt-PM képviselői nem tudják feldolgozni, hogy a következő hónapokban Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének, valamint Szekeres Imre szocialista és Kuncze Gábor volt szabad demokrata politikusnak fognak plakátolni.

A Fidesz ifjúsági szervezete az MTI-nek szombaton küldött közleményében így reagált Karácsony Gergely, a választási szövetség politikusa délelőtti, a kormánypárt Lendvay utcai székháza előtt – a paksi bővítés témájában – tartott sajtótájékoztatójára. A sajtótájékoztató előtt a választási szövetség több aktivistája átmászott a Fidesz székházának kerítésén, és közülük többen felkapaszkodtak az épület egyik erkélyére.
Karácsony Gergely az újságírók előtt arról beszélt, véleményük szerint a paksi bővítéssel kapcsolatos államközi megállapodás „kierőszakolása a Fidesz és Orbán Viktor erkölcsi megsemmisülését jelenti”. A kormányfő egy tál lencséért, „tegyük hozzá, egy óriási nagy tál lencséért” eladott mindent, amit az elmúlt időszakban képviselt – fűzte hozzá.
A történtekre és az Együtt-PM képviselőire utalva a Fidelitas azt írta: Gyurcsányék jól fizetett alkalmazottaiként ma éppen a Fidesz-székház erkélyén bohóckodtak.
„Nem tudjuk, hogy tart-e még a hatása annak az Unicumnak, amit a Gyurcsánnyal kötött megállapodás napján vertek be munkaidőben, de az biztosnak látszik: az LMP szétverői lassan átveszik a Hallgató Hálózat jogköreit mind stílusban, mind eszközökben” – áll a közleményben.
A Fidelitas szerint az Együtt-PM politikusainak „két plakátolás és birtokháborítás között” el kellene gondolkodniuk azon, érdemes volt-e szétverniük egy olyan pártot, amely a „Lehet Más a Politika” jelszavával kampányolt, hogy aztán összefogjanak „a baloldali politikai panoptikum összes levitézlett arcával”.
Tegyék fel maguknak a kérdést: mennyit ér meg a remélt parlamenti helyük, ha olyanok ágyába fekszenek, akik nokiás dobozokban lopták szét a közvagyont és százmilliárdos adósságot nyomtak a fiatal generációk vállára? – írták.
A közleményben a Fidelitas idézte a PM-esek volt LMP-s képviselőtársát, Ertsey Katalint, aki – a közlemény szerint – azt mondta: ahogy ezekkel a srácokkal felmossák a padlót, az egyszerűen szívszorító.(MTI)

Scroll To Top