Ötödével nőtt a Vienna Life Biztosító teljes díjbevétele

Mintegy 21 százalékkal nőtt a Vienna Life Biztosító teljes díjbevétele az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, így a 2014 első hat hónapjában elért 5,78 milliárdról 6,99 milliárd forintra bővült a cég bevétele – közölte a biztosító pénteken az MTI-vel.

A díjbevételen belül, 2015 első fél évében, a rendszeres díjas termékeiből származó díjbevétel 2 százalékkal, 4,98 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakában elért 4,87 milliárd forintról.
Hozzátették: a nyugdíjcélú megtakarítások után járó legfeljebb 130 ezer forintos adójóváírás tavaly januári bevezetésének köszönhetően a cég 727 nyugdíjbiztosítási szerződést értékesített az idei év első felében, ami közel 200 millió forint díjbevételt eredményez a társaságnak egy év alatt. A tavaly bevezetett egyösszegű befektetési termékeknek köszönhetően a cég egyszeri díjas konstrukcióiból származó díjbevétele 1,7 milliárd forintra bővült az első fél évében, ami 181 százalékos növekedést jelent a tavalyi év első hat hónapjában elért 600 millió forintos szinthez képest – olvasható a közleményben.
A biztosító csoportos egészségbiztosításait eddig több mint 125 ezer biztosítottra kötötték meg a cégek és egyéb szervezetek, a társasága teljes csoportos biztosítási állományából származó díjbevétele az első félévben 43 százalékot emelkedett – tették hozzá.
Kiemelték: a biztosító az idei első fél évben 315 millió forint bevételt ért el utas- és sztornó biztosításokból, ami 3 százalékkal haladja meg az előző évi 305 millió forintot.
Vadas-Földvári Anett, a Vienna Life Biztosító vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a cég tulajdonosa, a Vienna Insurance Group (VIG) a 2015-ös évre 14 milliárd forintot meghaladó teljes díjbevételt vár el a Vienna Life Biztosítótól, 100 millió forint feletti adózás előtti profit mellett.
(MTI)

Scroll To Top