ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Gazdaság / Opten: 6509 építőipari vállalkozás szűnt meg 2015-ben

Opten: 6509 építőipari vállalkozás szűnt meg 2015-ben

Összesen 6509 építőipari vállalkozás szűnt meg Magyarországon 2015-ben, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ez az eddigi legrosszabb éves adat – közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Az Opten adatai szerint tavaly csupán 2674 építőipari céget alapítottak, ami szintén negatív rekordot jelentett.
A közlemény idézi Petrics Richárdot, az Opten céginformációs igazgatóját, aki kifejtette: a szigorú ágazati szabályozások hatására javult valamelyest az adófegyelem, és visszaszorult az a gyakorlat, hogy a tulajdonosok az egyik céget döntik be a másik után, mindenütt adóssághegyeket és lánctartozást hagyva maguk után. Hozzáfűzte: míg 2012-ben a működő cégek 5,6 százalékával szemben indult felszámolási eljárás adósságok miatt, addig 2015-ben 2,4 százalékra csökkent ez az arány.
A szakember szerint szinte biztosra vehető, hogy az ágazat teljesítménye hamarosan növekedésnek indul. A cégek megrendelésállományát és ezáltal teljesítményét alapvetően két tényező befolyásolja majd, az egyik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) sikeressége, a másik a most induló új európai uniós támogatási ciklus.
Petrics Richárd úgy fogalmazott: bár a csokra sok az érdeklődő, ma még nem lehet tudni, hogy ez az érdeklődés milyen közép- és hosszú távú gyakorlati hatásokkal jár. Véleménye szerint a hirtelen megugró keresletet az ingatlanpiac és az építőipar nem fogja tudni kiszolgálni, emiatt rövid távon komoly anomáliák lehetnek a szektorban, valamint szakemberhiány kialakulására is lehet majd biztosan számítani. Ilyen bizonytalan helyzetben az ingatlanpiaci beruházás magas kockázattal jár, ezért várhatóan a beruházók egy része is kivár még – hívta fel a figyelmet az Opten igazgatója.
Az új európai uniós pályázati ciklus kapcsán kifejtette: a kormány az uniós források felhasználásának hatékonyságát szeretné növelni, míg korábban a lehívások maximalizálása volt az elsődleges szempont. Vagyis hatékonyabb beruházásokra lehet számtani, de nehéz megmondani, hogy ez milyen lendületet ad az építőipar 2016-os teljesítményének – tette hozzá.
Az Opten igazgatója szerint nem az idei, hanem a jövő év lesz látványos az építőipari vállalkozások számára, és a vállalkozói kedv élénkülése is akkor várható a szektorban.
Az építőipar sikere nem az új cégalapítások ugrásszerű emelkedésében, hanem inkább a foglalkoztatottak számának növekedésében lesz tetten érhető – hangsúlyozta Petrics Richárd a cég közleményében.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
80x1000_feher
80x1000_feher
640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×
Facebook

Köszöntünk a GazdasagPortal.hu portálon