ingyenes webstatisztika

Online üzleti valóságshow indult webáruház tulajdonosoknak

Az Ecommerce Revolution első évadában a show szakértő mentorai harminc napra kézbe veszik négy webshop irányítását, hogy bemutassák, hogyan lehet sikeres egy webáruház. A műsor producere Máté Krisztina, a szakmai hátteret az OptiMonk biztosítja.

„Évek óta érlelődött a showműsor ötlete. Ám amikor elkezdtük a konkrét tervezést rádöbbentünk, hogy ha szeretnénk egy televíziós szintű showműsort, akkor a saját eszközeink és tapasztalataink már nem elegendők. Tudtuk, hogy a Cápák között producere Máté Krisztina, akit korábbról ismertem, mert készített velem egy interjút. Felvettem vele a kapcsolatot és miután lehetőséget látott az ötletben, örömmel vállalta a felkérést” – mondta Zajdó Csaba az OptiMonk alapítója, az Ecommerce Revolution digitális ügyfélélmény szakértője.

Az Ecommerce Revolution túl van a válogatón, melynek során több mint 300 jelentkező közül választották ki a showban szereplő vállalkozásokat, melyeknek hétről hétre a műsor honlapján, online követhetjük nyomon a fejlődését, a sikereket és a kudarcokat is.

A jelentkezők között volt több milliárd forint forgalmú webáruház, és olyan is, akinek még csak ötlete volt, sőt olyan is, akinek még az sem. A showba végül négy teljesen eltérő terméket kínáló, teljesen eltérő célközönséget célzó, teljesen eltérő problémákkal küzdő webáruház került be. Közös bennük a jó termék, valamint, hogy a legalapvetőbb feladatokat már megcsinálták, ám megrekedtek egy szinten a fejlődésben, amin túl akartak lépni.

„Azt szerettük volna bemutatni, hogy akár harminc napon belül is igen látványos eredményeket lehet elérni, ha a megfelelő eszközöket használjuk a megfelelő módon. Megmutatjuk, hogyan termelhetnek a webáruházak sokkal több pénzt, hiszen ez kőkemény üzlet! De nemcsak a sikerekről számolunk be, hanem arról is, hogy ha egy kampány elbukott és nem hozta az eredményeket, hiszen a hibákból legalább annyit tanulhatunk, mint a sikerekből” – mondta Zilahi Krisztián az Ecommerce Revolution házigazdája, online marketing szakértő.

Az üzleti valóságshow hétfőnként jelentkezik új epizódokkal. Az egyes részek a vásárlási folyamat kritikus szakaszaiba adnak betekintést a résztvevő webshopok problémáinak bemutatásával. Ezután a szakértők és a résztvevők együtt leülnek, és közösen átbeszélik a tervezett kampányokat és feladatokat, amit megvalósítás követ.

Az epizódok között, hétköznaponként, Zilahi Krisztián részletesebben is bemutatja a műsorban megismert digitális ügyfélélmény optimalizációs módszereket. Ezzel mélyebb tudás megszerzésére is lehetőség nyílik az érdeklődőknek.

Az Ecommerce Revolution első évada október elején indult és november 9-én fejeződik be. A szervezők a tapasztalatok értékelése után döntenek a folytatásról. Az online üzleti valóságshow honlapja a https://ecommercerevolution.hu internetcímen érhető el.

 

Az OptiMonkról

Az OptiMonk International Zrt. egy magyar tulajdonú, Digitális Ügyfélélmény Optimalizáló megoldások fejlesztésére specializálódott vállalkozás. Története egyszerű kilépési popupként kezdődött 2014-ben, majd rövid időn belül sokrétű marketing eszköztárrá vált, melyet mára már több mint 150 országban több mint 40 000 weboldal használ. A vállalkozás Debrecenben működik, jelenleg több mint 30 főt foglalkoztat. Honlap: https://www.optimonk.hu

640x40_feher
Scroll To Top