ingyenes webstatisztika

Önkormányzat 2014 – Itt vannak az első elemzői vélemények

A 2010-es önkormányzati választások eredményének megismétlődésére számítanak a részvételi arányok napközbeni alakulásából az MTI által a vasárnapi urnazárás után megkérdezett elemzők.

Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője szerint a végleges részvételi arány várhatóan elmarad a négy évvel korábbitól és a 45 százalékot sem éri el. A szakértő szerint a kisebb választói aktivitás egyik oka, hogy az év harmadik voksolására elfáradtak a szavazók, valamint a baloldal a korábbinál kisebb mértékben tudta mozgósítani szavazóit.
László Róbert, a Political Capital (PC) elemzője szerint a választók komoly kiábrándultságára utal, hogy folytatódik az önkormányzati voksolás részvételi arányának 2006 óta tartó csökkenő tendenciája, a változás azonban ezúttal szerinte sem lesz drámai mértékű. A PC munkatársa megjegyezte, a fővárosi szavazók száma azt mutatja, hogy az ellenzéknek nem sikerült felráznia Budapestet, ahol a tíz évvel korábbiakkal ellentétben idén sem lesz kiemelkedő a részvételi arány.(MTI)

 

 

640x40_feher
Scroll To Top