ingyenes webstatisztika

Olaszországban 26 ezer fölé emelkedett a halottak száma

Egy nap alatt 415-tel emelkedett Olaszországban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és elérte a 26 384-et – közölte szombat este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma ugyanakkor egy nap alatt több mint hatszázzal csökkent.

Az elhunytak száma enyhén csökkent az egy nappal korábbi 420-hoz képest. Csütörtökön 464 volt az elhunytak száma, szerdán 437. Szakértők szerint ez az adat csökken a leglassabban, és nullázódik majd le a legkésőbb. Az európai országok közül eddig Olaszországban követelte a legtöbb áldozatot az új koronavírus-járvány.
Az aktív fertőzöttek száma országosan 680-nal csökkent a korábbi 321-hez képest. A diagnosztizált fertőzöttek száma jelenleg 105 847. A betegek hetvennyolc százaléka házi karanténban tartózkodik, mivel enyhe tüneteket mutat vagy tünetmentes. Több mint 21 ezren vannak kórházban.
A gyógyultak létszáma meghaladta a 63 ezret. Az utóbbi egy nap alatt több mint 2600-an hagyhatták el a kórházat.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 195 351-t.
Egész Olaszországban több mint 1,7 millió vírustesztet végeztek, ebből mintegy 800 ezret Lombardiában, amely a járvány legfőbb gócpontja.
Lombardiában 713-mal emelkedett az azonosított fertőzöttek száma az egy nappal ezelőtti 1091 után. A halottak száma 163 volt a huszonnégy órája mért 166-hoz és a csütörtöki 200-hoz képest. A tartományban 34 ezer felett van a diagnosztizált fertőzöttek száma, a halottaké 13 ezernél magasabb.
Százötvenre emelkedett a járványban meghalt olasz orvosok száma, valamint 34 ápoló, 18 más egészségügyi dolgozó és 13 gyógyszerész veszítette életét.
A Közegészségügyi Hivatal (Iss) adatai szerint módosult a férfiak és nők korábbi aránya: korábban a halottak több mint hetven százaléka férfi volt, de mostanra a férfiak aránya 63,3 százalékra csökkent, a nőké pedig 36,7-re emelkedett. A diagnosztizált fertőzöttek 48,6 százaléka férfi, 51,4 százaléka nő. A betegek több mint 44 százaléka idősotthonban, 24,7 százaléka családban, 10,8 százaléka kórházban fertőződött meg.
Az olasz sajtó megtalálta azt az orvost aki elsőként diagnosztizálta a Sars-Cov-2 vírust olaszországi betegen. A lombardiai Codogno kórházában, február 20-án dolgozó Annalisa Malara aneszteziológus volt, aki az első számú olasz betegen, a 38 éves Mattián elvégezte a vírustesztet. A férfi napok óta magas lázzal, tüdőgyulladással küzdött, állapota válságos volt. Malara doktornő rendelte el a vírustesztet, melyet addig nem végeztek el a betegen, mivel senki sem gondolta, hogy Olaszországban jelen van a járvány.
Ez a teszt indította el hivatalosan az olaszországi járványhelyzetet, majd február 23-án Codogno és további kilenc lombardiai város vesztegzár alá helyezéséhez vezetett.
A szintén 38 éves Malara doktornő több mint két hónapja nem látja családját, napi 14 órát dolgozik intenzív osztályon. Az első olasz beteg Mattiát tizennyolc napig kezelték intenzíven, március 20-án térhetett haza a kórházból.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top