ingyenes webstatisztika

Olasz költségvetés – A szenátus nagy többséggel megszavazta a csomagot

Az olasz szenátus nagy többséggel megszavazta vasárnap hajnalban a kormány módosított költségvetési csomagját. A képviselőház december 28-án vagy 29-én szavaz róla.

A felsőházban 167-en szavaztak a csomag mellett, 78-an ellene, és hárman tartózkodtak a hajnali fél háromkor megtartott voksoláson.
Az ellenzéki balközép Demokrata Párt azonban jelezte, hogy az alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte a szenátus “példátlan erőszakot követett el a képviseleti demokrácia ellen”, ugyanis a szenátoroknak úgy kellett szavazniuk, hogy nem volt idejük elolvasni a tervezetek szövegét.
A költségvetési bizottság pedig előzetesen nem tudott véleményt mondani a csomagról, mert nem kapta meg áttekintésre.
Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy nem indít túlzottdeficit-eljárást Olaszország ellen, amennyiben a római parlament az év vége előtt megszavazza a kormány által javasolt új költségvetési tervezetet.

Ennek központi eleme a hiánycél csökkentése a korábbi 2,4 százalékról 2,04 százalékra, ami olasz lapértesülések szerint több mint 10 milliárd eurós költségvetési korrekcióra kényszerítette Rómát. Elemzők kiemelték, hogy a két miniszterelnök-helyettes, Luigi di Maio és Matteo Salvini kezdetben “egy tizedesvesszőt” sem akart változtatni a költségvetési tervezeten, végül azonban a pénzügyi szakértőknek és főleg a közvélemény-kutatásoknak engedtek, mivel a felmérések szerint az olaszok többsége el akarta kerülni a brüsszeli szankciókat.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top