Home / Belföld / Gazdaság / Oktatási leányvállalatot hozott létre a BÉT

Oktatási leányvállalatot hozott létre a BÉT

Új oktatási leányvállalatot hozott létre a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), a Budapest Institute of Banking (BIB) átveszi a tőzsdei szakvizsgához, a határidős, az opciós és az értékpapír-ügyintézői vizsgához kapcsolódó felkészítő kurzusok és vizsgák szervezését a Közép-európai Brókerképző Alapítványtól.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója a BIB bemutatásán hétfőn Budapesten a piacfejlesztési stratégia és társadalmi felelősségvállalás fontos elemének nevezte a befektetési ismeretek átadását. Megjegyezte: a BÉT továbbra is támogatja az alapítványt, és azt reméli, hogy az az új leányvállalatuk fontos partnere lesz az oktatásban.
A BÉT nyári közgyűlése döntött arról, hogy az új leányvállalat átveszi az oktatási feladatokat az alapítványtól.
Fábián Gergely, a BIB vezérigazgatója, aki egyben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy november végén indítják az első tanfolyamukat, s az év hátralévő részére főképp egy-két napos kurzusokat terveznek. Ezek között lesz például a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozás elleni szakértő tanfolyam és a Treasury értékesítés magas fokon nevű program is.
Tavasszal már rengeteg kurzus várja az érdeklődőket, a képzési programok száma hamarosan meghaladja a hetvenet, s száz felett lesz az oktatók száma is – hangsúlyozta a BIB vezérigazgatója.

Az oktatásban szakmai partnerként az MNB és a BÉT is részt vesz, s az ismereteket a legmodernebb oktatási praktikákon keresztül, interaktív módon kívánják átadni a tanulóknak, arra törekedve, hogy élménnyé váljon a tanulás – ismertette Fábián Gergely.
A vezérigazgató arra is kitért, hogy oktatási programjaik a pénzügyi szektorban dolgozók teljes körét célozzák meg a felsővezetőtől a közvetítő ügynökig. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy a tanfolyamok fizetősek, a költséget pedig a piaci árazást figyelembe véve határozták meg, a megszokottnál színvonalasabb képzések nyújtásán keresztül kívánnak versenyképesek lenni.
Martin-Hajdú György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke elmondta, hogy 1991-es alakulásuk után a tőzsdei szakvizsga feltételeinek a kidolgozása volt a feladatuk. Az elmúlt 25 évben 15 900-an vizsgáztak az alapítványnál, s ebből 2940-en szereztek tőzsdei szakvizsgát. Arra is kitért: a náluk szerzett minidiploma értékét jelzi, hogy az nagymértékben segítette az elhelyezkedést a munkaerőpiacon.
A Közép-európai Brókerképző Alapítvány fő tevékenységévé időközben a könyvkiadás és az ismeretterjesztés vált, a jövőben ezekre a programokra, a jövő nemzedék felkészítésére összpontosítanak – foglalta össze az alapítvány elnöke. Az egyik rendezvényük egy tőzsdei vetélkedő szervezése, amelynek keretében 338 csapat, közöttük a határon túlról is, méri össze tudását a tőzsdei ismeretek területén – tette hozzá.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×