Obama képviselőházi szavazást sürgetett

Barack Obama amerikai elnök kedden felszólította a republikánus többségű képviselőházat, hogy az átmeneti költségvetés megszavazásával szüntesse meg a szövetségi kormányzat bénultságát, valamint hagyja jóvá az adósságplafon emelését is.

Az elnök a szövetségi kormányzat részleges leállásának 8. napján tartott sajtótájékoztatóján megismételte, hogy kész tárgyalni a gazdaság problémáiról, de nem fog meghajolni a kényszer előtt, és visszautasítja a gazdasági káosszal való fenyegetést.
„Nem engedhetjük meg, hogy a zsarolás demokráciánk részévé váljon” – jelentette ki Barack Obama.
„Udvariasság, józan ész, adni és kapni, kompromisszum – ezek nem csúnya szavak” – mondta az elnök.
Kijelentette: kész a széles körű párbeszédre, de javasolta, hogy ha valakinek nincs ínyére az egészségügyi reform, akkor ne azt állítsa, hogy az egyet jelent a szocializmussal, hanem konkrétan mondja meg, mi a kifogása, és akkor lehetővé válik az együttműködés a korrekció érdekében.
Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok nem engedheti meg magának a néhány havonta megismétlődő mesterséges válságokat.
Az amerikai elnök hangot adott meggyőződésének, hogy katasztrofális következményei lesznek, ha a kongresszus nem hagyja jóvá az adósságplafon megemelését. Szavai szerint egy ilyen eshetőség magában hordozza „egy igen mély depresszió kockázatát”.
„Még a közelébe sem kerülhetünk annak, hogy ilyesmivel bolondozzunk” – mondta Barack Obama.
Hangsúlyozta, hogy a kormány nem hajlandó „váltságdíjat” fizetni cserébe azért, hogy Amerika kifizethesse számláit. Álláspontját alátámasztandó azzal példálózott, hogy azzal senki nem takaríthat meg pénzt, ha megtagadja a jelzáloghitel-részletek kifizetését.
Az elnök szerint ha a kongresszus nem kész hosszú távú megoldást elfogadni az adósságplafon kérdésében, akkor egy korlátozott időszakra szóló jóváhagyást kell elfogadni annak érdekében, hogy a tárgyalások megkezdődhessenek.
Obama ugyanakkor közölte, hogy Jacob Lew pénzügyminiszter csütörtökön egy szenátusi meghallgatáson ismertetni fogja a kormányzat azzal kapcsolatos elképzeléseit, hogy mi lesz a teendő, ha a közeljövőben mégsem sikerül megállapodni az adósságlimit ügyében.
„Mindenre van készenléti tervünk” – mondta.
Az elnök elutasította John Boehnernek, a képviselőház elnökének azt az indítványát, hogy hozzanak létre egy kétpárti bizottságot a büdzsével és az adósságlimittel kapcsolatos álláspontok közelítésére. Obama szerint ehhez nincs szükség külön testület felállítására.(MTI)

Scroll To Top