ingyenes webstatisztika

Az oldalt feltörte a Szíriai Elektronikus Hadsereg

A damaszkuszi kormányhoz hű, Szíriai Elektronikus Hadsereg (SEA) elnevezésű csoport csütörtökön magára vállalt több, nyugati hírportálok ellen elkövetett hackertámadást – közölte a The Guardian című brit napilap.

A támadás célpontjai között szerepelt a The Independent, a The Daily Telegraph és a The London Evening Standard című brit lapok, valamint az amerikai OK! Magazine internetes oldala.
hackers1A SEA meghackelte az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) honlapját is.
A portálok látogatóit egy üres lap és egy felugró ablak fogadta, amelyben azt írták, hogy “az oldalt feltörte a Szíriai Elektronikus Hadsereg”.
A Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjével rokonszenvező szervezet már többször intézett internetes támadást befolyásos sajtóorgánumok ellen.
A szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta működő kalózcsoport akciói miatt kárt szenvedtek egyebek mellett az AP és az AFP hírügynökség, a BBC és a France 24 tévécsatorna, továbbá a The New York Times amerikai napilap, illetve a Financial Times és a The Guardian című londoni újságok honlapjai vagy közösségi oldalai.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top