ingyenes webstatisztika

Nyereséges negyedévet zárt a CIG Pannónia Életbiztosító

Első nyereséges negyedévét zárta a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., 2012. utolsó negyedévében 313 millió forint adózott eredményt ért el. A 2012-es évet 2,728 milliárd forint konszolidált veszteséggel zárta, szemben az előző év 4 milliárd forintot meghaladó veszteségével – közölte a biztosító kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált jelentés szerint a biztosító 2012-ben 24,7 milliárd forint bruttó díjbevételt ért el, ami 9 százalékkal kevesebb az előző évinél. A rendszeres díjbevételek 5 százalékkal nőttek, 21,19 milliárd forintot értek el, míg az eseti és egyszeri díjakból 3,51 milliárd forint bevétel származott.
A tavalyi év utolsó három hónapjában a bruttó díjbevétel 7,83 milliárd forint volt, 18 százalékkal magasabb, mint a megelőző negyedévben. A nyereséges negyedév a társaság szerint a költségracionalizálásnak és a bevezetett hatékonyságnövelő intézkedéseknek köszönhető. Az értékesítési hálózat átszervezésétől a továbbiakban is jelentős teljesítményjavulást vár a menedzsment.
A társaság célkitűzése továbbra is az, hogy 2014-re nyereségessé váljon.
Az éves díjbevételeken belül 21,44 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosításokból származott, 279 millió forint volt a hagyományos életbiztosítások és 2,92 milliárd forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele. A társaság szeptemberben kezdte értékesíteni új, egészségbiztosítási termékeit, ezekből 56 millió forint bevétele származott.
Tavaly összesen 8207 darab életbiztosítási szerződést étékesített a társaság, ebből 7245 volt a befektetési egységhez kötött életbiztosítás, az életbiztosítási szerződésállomány ezzel 39 837-re nőtt.
A CIG Pannónia működési költségei jelentősen, 25 százalékkal csökkentek, 11,88 milliárd forintot tettek ki tavaly, ebből 8,3 milliárd forint volt a fizetett díjak, jutalékok és egyéb szerzési költségek összege.
A kárfizetések és kárrendezési költségek együttesen 7,11 milliárd forintot tettek ki. Ebből 5,81 milliárd forint volt a befektetéshez kötött életbiztosítások visszavásárlására fordított összeg és 1,16 milliárd forint az általános biztosítások kárráfordítása.
A befektetési eredmény 1,04 milliárd forint nyereség volt 2012-ben, amiből 632 millió forint a befektetéshez kötött életbiztosítások nem realizált nyeresége.
A cég saját tőkéjének nagysága 2012. december 31-én 1,848 milliárd forint volt az IFRS számviteli szabályok szerint, szemben az egy évvel korábbi 4,185 milliárd forinttal. A csökkenés fő oka, hogy a harmadik negyedévben kamatozó részvények kibocsátásával 1,4 milliárd forintos zártkörű tőkeemelést hajtottak végre, és ez a részvények 5 év múlva esedékes átváltásáig csökkenti a saját tőke értékét, akkor azonban majd hozzáadódik ahhoz. A magyar számviteli törvény szerint az alaptőke értéke 4,299 milliárd forint volt 2012 végén, ami 235 százalékban biztosítja a törvény által előírt szolvenciát és a működőképességet.
A CIG Pannónia Életbiztosító részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde “A” kategóriájában kereskednek, a papírok 265 forintot értek kedden a nyitás után, 6 forinttal többet, mint előző nap záráskor. Az elmúlt egy évben 180 és 530 forint között forogtak. (MTI)

2013. febr. 19. 06:55     2012 IV. Negyedéves jelentés (BÉT)

 

 

 

 

 

 

640x40_feher
Scroll To Top