Home / Világgazdaság / Nőtt az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya októberben

Nőtt az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya októberben

A rekordnagyságú import miatt emelkedett az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének hiánya októberben.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint októberben 48,73 milliárd dollárra rúgott a hiány. Ez január óta a legnagyobb érték, és 8,6 százalékkal haladja meg a szeptemberi 44,9 milliárd dollárt. Az export értéke 0,1 milliárd dollárral, 195,9 milliárd dollárra, csökkent, míg az importé 3,8 milliárd dollárral, 244,6 milliárd dollárra, ugrott az év tizedik hónapjában.
Elemzők alacsonyabb, 47,5 milliárd dolláros hiányra számítottak októberről.

Az idén az első tíz hónapban 462 milliárd 898 millió dollár hiány keletkezett az amerikai külkereskedelmi mérlegben, ami 11,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az export értéke 5,31 százalékkal, az importé pedig 6,52 százalékkal nőtt január-októberben 2016 első tíz hónapjához képest.
A politikailag is érzékeny kínai relációban 1,7 százalékkal 35,2 milliárd dollárra emelkedett a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult amerikai hiány értéke októberben, az év első tíz hónapjában pedig 7 százalékkal, 309 milliárd dollárra nőtt az amerikai deficit.
Donald Trump elnököt dühíti a krónikus külkereskedelmi hiány, a külkereskedelemben kialakult egyensúlytalanságokat okolja azért, mert tömegesen szűntek meg amerikai feldolgozóipari munkahelyek, és a gazdasági növekedés üteme mérsékelt maradt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×