Nincsenek tervek a megállapodás nélkül záruló Brexit-tárgyalások lehetőségére

Van esély arra, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalások megállapodás nélkül zárulnak, és ez megkövetelné, hogy a kormány külön terveket dolgozzon ki a következmények kezelésére. Nincs azonban jele annak, hogy a minisztériumok komolyan foglalkoznának az ilyen helyzet esetére szükséges készenléti tervek elkészítésével – áll a londoni alsóház külügyi bizottságának vasárnap ismertetett tanulmányában. A Brexit-tárgyalásokért felelős miniszter cáfolta a jelentésben foglaltakat.

A 86 oldalas bizottsági jelentés felidézi, hogy a bizottság egy tavalyi állásfoglalásában súlyos hanyagsággal vádolta az akkori brit kormányt, mivel az EU-tagságról rendezett népszavazás előtt nem készültek tervek a kilépést pártolók győzelmének esetére. A testület vasárnapi tanulmánya szerint ha a mostani kormány hasonló horderejű hibát követne el azzal, hogy nem készít terveket az esetleg megállapodás nélkül záruló kilépési tárgyalások lehetőségére, az már „súlyos kötelezettségszegéssel” érne fel.
A külügyi bizottság szerint a kormánynak minden egyes minisztériumtól meg kellene követelnie olyan tervek elkészítését, amelyek részletezik a kilépési tárgyalássorozat megállapodás nélküli befejeződésének lehetséges következményeit az adott tárca illetékességi területein, és intézkedéseket vázolnak fel a potenciális kockázatok enyhítésére.
A bizottsági jelentés szerint e kockázatok közé tartozik, hogy megállapodás hiányában az EU-val folytatott brit külkereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lépne életbe, ami súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak, mivel e szabályozás alapján az Európai Unióba irányuló – jelenleg vámmentes – brit export elé hirtelen vámakadályok emelkednének.
A tanulmány kiemeli, hogy a brit autóexportot a WTO-szabályozás alapján 10 százalékos EU-importvám sújtaná, és ez kérdésessé tenné a Nagy-Britanniában termelő külföldi autógyártók jövőbeni elkötelezettségét brit üzemeik fenntartása mellett.
A jelentés szerint a mezőgazdasági exportot 30-40 százalékos EU-vám terhelné, és emiatt jelentős a kockázata annak is, hogy az Írország és Észak-Írország közötti, jelenleg teljesen nyitott határon – az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi határán – fizikai határellenőrzést kellene bevezetni e vámok behajthatósága érdekében.
A külügyi bizottság a megállapodás nélkül záruló kilépési tárgyalások kockázatai közé sorolta azt is, hogy a WTO-szabályrendszer érvénybe lépése esetén a Londonban honos pénzügyi szolgáltató cégeknek az EU-piacokhoz kötődő üzleti tevékenységüket át kellene helyezniük uniós országokban működő részlegeikhez. Ez egyben magas bérezésű állások áthelyezésével is járna, és azt jelentené, hogy az e munkahelyeken foglalkoztatottak a jövőben nem Nagy-Britanniában fizetnék adójukat – áll a tanulmányban.
A jelentés szerint emellett bizonytalanná válna a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve a külföldi EU-országokban élő britek tartózkodási és egyéb jogosultságainak érvényesíthetősége, sőt a britek vízummentes európai utazási lehetősége is.
David Davis, a Brexit-folyamat irányítására létrehozott minisztérium vezetője azonban a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában cáfolta a bizottsági jelentésben foglaltakat. Davis kijelentette: minden egyes minisztériumban folyik a készenléti tervek felvázolása a kilépési tárgyalások különböző kimeneteleinek lehetőségére.
A miniszter szerint mindazonáltal „távolról sem valószínű”, hogy a kilépési feltételekről folytatandó tárgyalások teljes kudarccal végződnének.
Davis hangsúlyozta azt is, hogy a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-polgárok, illetve az uniós országokban élő britek jogosultságainak további garantálása a Brexit-tárgyalások „első napirendi pontja lesz”.(MTI)

Scroll To Top