ingyenes webstatisztika

Nielsen: értékben nőtt, mennyiségben csökkent az élelmiszerek forgalma

Mintegy 440 milliárd forint bevételt ért el a kiskereskedelem élelmiszerek értékesítéséből tavaly decembertől idén márciusig, 2 százalékkal többet, mint az előző azonos időszakban. Mennyiségben viszont 2 százalékkal csökkent a négy hónap alatt a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 élelmiszer-kategória forgalma.

A Nielsen közleménye szerint értéket tekintve az átlagosnál jóval nagyobb mértékű növekedést ért el egyebek mellett a vodka, a táblás csokoládé, a praliné, a liszt és a margarin.
Az értékben mért forgalomból 1 százalékponttal, 16 százalékra csökkent az 51-200 négyzetméter közötti boltok részaránya. A főleg a szupermarketeket és diszkontokat magában foglaló 401-2500 négyzetméteres üzletek mutatója viszont 1 százalékponttal emelkedett, 36 százalékra.
A hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb boltból a Nielsen a január elsejei adatok szerint 17 206-ot tartott nyilván, 1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezek a kis boltok alkotják a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat zömét, 88 százalékát.
Az élelmiszerek teljes bolti bevételéből a december-márciusi időszakban 25 százalékkal részesedtek a 200 négyzetméteres és kisebb üzletek, amelyek általában lakóhelyek közelében működnek, a vásárlók többsége kényelmesen, gyorsan tudja megközelíteni őket.
A legnagyobb forgalmú húsz élelmiszer-kategóriából nyolc termékcsoport piaci részesedése haladta meg a 25 százalékos átlagot a 200 négyzetméteres és kisebb üzletekben. Viszonylag nagy bevételt jelentenek ezeknek a boltoknak a feldolgozott húsok, a sörök, a szénsavas üdítőitalok, a gyümölcslevek, a tejföl, az ostyaszelet, a vodka és a cukorkák. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top