ingyenes webstatisztika

Nielsen: értékben és mennyiségben is nőtt az élelmiszerforgalom

Értékben 4,9, mennyiségben pedig 3,0 százalékkal adtak el több árut a magyarországi élelmiszerboltok az idei első negyedévben, mint a tavalyi első három hónap alatt; mindkét mutató meghaladja az európai átlagot – közölte negyedéves felmérését a Nielsen piackutató cég az MTI-vel hétfőn.

Az értéket tekintve a törökországi plusz 20,1 százalék után a magyar mutató a második legnagyobb a vizsgált 21 fejlett európai ország rangsorában. Mennyiség szempontjából pedig harmadik a magyar eredmény, a török és a norvég után.
Az európai növekedési átlag az idén az első negyedévben értékben 4,2, mennyiségben pedig 2,4 százalék volt. Ennél nagyobb emelkedést érték szempontjából legutóbb 2012 első negyedévében mutatott a forgalom, míg a mennyiséget tekintve hét éve, 2008 első negyedévében – közölték.
Az átlagár a vizsgált európai országok élelmiszer-kiskereskedelmében 1,8 százalékkal emelkedett, Magyarországon pedig 1,9-cel, az egyik első negyedévről a másikra.
A régióban érték szempontjából a forgalom az első negyedévben 2-3 százalékkal nőtt Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban az előző negyedévihez képest,a mennyiségi növekedés mértéke pedig 1-2 százalék volt. Szlovákiában is mindkét mutató pozitív, de 1 százaléknál kisebb – közölte a Nielsen.
A Nielsen negyedévenként teszi közzé elemzését az élelmiszer, a háztartási vegyiáru és a kozmetikum európai kiskereskedelmi forgalmáról, huszonegy fejlett európai ország, köztük Magyarország adatai alapján. A vizsgált országok: Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia és Törökország.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top