ingyenes webstatisztika

Németországban tízmilliónál is több embert fenyeget a szegénység

Németországban majdnem minden hatodik ember, több mint tízmillió lakos él a szegénység fenyegetettségében egy kedden ismertetett felmérés szerint.

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) 2013-as adatai szerint a 80 milliós lakosság 16,1 százalékát, mintegy 13 millió embert fenyegeti a szegénység. Az arány nem változott 2012-höz képest.
A szegénysorba jutás kockázatát a nettó jövedelem alapján vizsgálták. A határérték a lakosság egészére jellemző jövedelmi középérték 60 százaléka, ez 2013-ban egyfős háztartás esetén 979 euró (302 ezer forint) volt, négyfős (két felnőtt, két 14 év alatti gyerek összetételű) háztartás esetén pedig 2056 euró. A szegénység fenyegetettségében az él, akinek a jövedelme nem éri el ezt a szintet.
A felmérésben kimutatták, hogy a nőket erősebben fenyegeti a szegénység, mint a férfiakat, és az egyedülállók is könnyebben csúszhatnak a nélkülözők közé, mint a családosok. A két leginkább veszélyeztetett csoportot pedig a munkanélküliek és a gyermeket egyedül nevelő szülők alkotják, körükben 69,3 százalékos, illetve 35,2 százalékos a szegénységgel veszélyeztetettek aránya.
A legkevésbé az egy-, vagy kétgyerekes családokat fenyegeti az elszegényedés, ezekben a rétegekben 8,5 százalékos, illetve 11,1 százalékos a határérték alatti jövedelemmel rendelkezők aránya.
A társadalom egészét jellemző átlagnál jobb helyzetben vannak a gyermektelen párok, a 65 éven felüli férfiak és a nyugdíjasok is, körükben 11,4 százalékos, 12,7 százalékos, illetve 15 százalékos szegénység veszélyében élők aránya.
A Destatis felmérését a háztartási költségvetési és életkörülmény felvétel (EU-SILC) című rendszeres uniós vizsgálat keretében végezték 12703 háztartás adatainak vizsgálatával.(MTI)

640x40_feher 640x40_feher
Scroll To Top