Nem használják, fogyasztják a közösségi médiát a szakemberek

Alig használják üzleti célokra a közösségi médiát a szakemberek, pedig rendszeresen a Facebookon lógnak, ahol gyakran kapnak kérdéseket és megrendeléseket is – derül ki a Mapei Kft. felméréséből, melynek során 150 építőipari szakembert kérdeztek meg a közösségi média használati szokásaikról.

A megkérdezett szakemberek 82%-a használ közösségi médiát, a legtöbbjük, 74% Facebookozik, és nem is keveset. 11%-uk több mint három órát Facebookozik naponta. Szintén 11% pedig szinte minden órában ránéz a hírfolyamra. 78% naponta kevesebb mint 1-2 órát foglalkozik Facebookkal.

A második legnépszerűbb platform a YouTube, melyet fej-fej mellett a Pinterest és az Instagram követ, azonban ezek aránya nagyon alacsony.

“Úgy tűnik, hogy a szakemberek nem használják tudatosan a közösségi médiát, inkább tartalomfogyasztóként vannak jelen. Holott egyre inkább ez válik a megrendelőkkel való kommunikáció fő csatornájává” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

A szakemberek 30%-a nyilatkozott úgy, hogy kapott már megrendelést a Facebookon. Ennél is többen, 43% szokott rendszeresen szakmai kérdéseket kapni.

Ennek ellenére mindössze a szakemberek 18%-a posztol képet az elkészült munkáiról a közösségi média felületeire. 30% ritkán, 51% pedig egyáltalán tesz ki képet. Saját videós tartalmat 13%-uk tesz közzé a csatornáin.

„A szakemberek hallgatagságának a közösségi médiában két oka lehet. Egyrészt nem tudják hogyan csinálják, hogyan kell kezelni a felületet, mit írjanak, miről készítsenek képet, mi érdekli az embereket. A másik gond az átláthatóság hiánya. Bár sokat javult helyzet, még mindig vannak akik feketén, szürkén vállalnak munkát és félnek, hogy ha kitesznek egy képet, akkor felhívják magukra a hatóságok figyelmét” – véli Markovich Béla.

Sokkal jobb a helyzet a szakmai kapcsolatok területén. A megkérdezett szakemberek 50%-a tagja valamilyen szakmai Facebook csoportnak.

A szakember szerint sokkal aktívabban és tudatosabban kellene használni a közösségi médiát, mert a megrendelők ott vannak. Ma még ez versenyelőny egy építőipari kisvállalkozásnak, azonban hamarosan létkérdés lesz. Ha egy szakember nem lesz jelen a közösségi médiában olyan lesz, mintha nem is létezne.

Honlap: www.mapei.hu

Tények a Mapei Kft – ről

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás,- és forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. 1991. szeptember 1-jén jött létre az osztrák Mapei GmbH. alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként.

A vállalat jelenleg 178 főt foglalkoztat, forgalma 2017-ben 12,53 milliárd forint volt a nettó belföldi árbevétele.

A Mapei Kft. egy 7500 m2 összterületű gyárat és raktárt üzemeltet Sóskúton, ahol éves szinten több mint 76 ezer tonna terméket állít elő. A vállalat 2017-ben egy 2,4 milliárd forintos beruházásba kezdett, melynek keretében a duplájára bővíti jelenlegi raktár- és gyártókapacitását.

Küldetésünk

A fenntartható fejlődés szem előtt tartásával, a tartós, környezetbarát termékeinkkel, megoldásainkkal és minden tudásunkkal segítsük az építőket és építtetőket a jövő épületeinek megalkotásában…és erre mindenkor készen állunk!

Szerepvállalás

A Mapei Kft. elkötelezett az építőipar kultúrájának fejlesztéséért. 2015-ben megalapította a Mesterek Mestere díjat, melynek célja elismerni a kiemelkedő színvonalú építőipari szakmunkát, majd 2016-ban a Magyar Építőipari Szakember Közösséget, hogy fejlődési lehetőséget és támogatást biztosítson a szakembereknek.

Fontosabb elismerések

A vállalat szakemberképzésért tett erőfeszítéseit 2010-ben Gazdasági Miniszteri Kitüntetéssel ismerték el. 2006-ban először, majd 2015-ben másodszor is elnyerte a Legjobb Munkahely címet. 2016-ban Construma termék nagydíjat és Üzleti Etikai Díjat nyert. 2017-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium Díj a sikeres vállalkozásokért elismerésében részesült a vállalat, a hónap beruházója lett.

A Mapei csoport

1937-ben Milanóban alapított Mapei mára a világ legnagyobb gyártó cége az építőipari ragasztók, fugázók és szigetelőanyagok terén. A Mapei a 60-as évektől kezdve nemzetközi terjeszkedési stratégiát követ azért, hogy közelebb kerüljön a helyi igényekhez, és hogy a szállítási költségeket minimálisra csökkentse.

Jelenleg a MAPEI Csoport a világ 5 kontinensén 33 országban tevékenykedik, 81 leányvállalatból és 70 gyártóegységből áll.

Scroll To Top