ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / Nem érted miért emelkedik a DAX, és miért stagnál az S&P? Elmagyarázzuk

Nem érted miért emelkedik a DAX, és miért stagnál az S&P? Elmagyarázzuk

Ha figyeljük a vezető külföldi indexeket minden bizonnyal észleltük. hogy a svájci jegybanki lépés óta (2015. Január 15.) a német DAX30 index 2400 pontot emelkedett. Ebben hatalmas szerepe volt az Európai Központi Banknak (EKB) aki idén január 22-én bejelentette, amit a piac már nagyon régóta várt, a mennyiségi lazítást. Ennek mindösszesen annyi a lényege, hogy a központi bank állampapírokat vásárol, így közvetve pénzt juttat a befektetők zsebébe, akik ebből még több részvényt tudnak vásárolni a tőzsdén.

Az állampapír vásárlás úgy oszlik meg arányosan, ahogy a tagállamok az Európai Unió alaptőkéjét fizették be. Körülbelül a németek tették bele az egynegyed részét az egész alaptőkének, ezért a mennyiségi lazítás előnyeit is ők élvezik a legjobban. Ez a pontos oka annak, hogy a DAX30 index folyamatosan újabb és újabb csúcsokra tör.

daxsnp_20150410

Kérdés lehet, hogy ez a csúcsdöntés meddig tarthat, mi állíthatja meg a folyamatot?

Fontos tudni, hogy az EKB ezt a programot addig fogja futtatni, tehát addig nem áll le a “pénznyomdával” amíg el nem érik a gazdaság számára megfelelő egészséges inflációs szintet. Első körben ez 2016 szeptemberéig volt meghatározva, de lehetséges, hogy év végéig kitolják.

Fontos megjegyezni, hogy a részvények emelkedésével és az indexek folyamatos új csúcsra törései mellett ez a jegybanki lépés az Eurót viszont nagymértékben gyengíti, amit az alábbi diagram is szemléltet.

daxsnp2_20150410

Ezzel szemben a világ másik felén az Egyesült Államokban ez a folyamat 2014. októberében véget ért. Ott az inflációs szint elért a várakozásokig, ezért a FED, azaz az amerikai jegybank leállt a pénznyomtatással és előtérbe került a jegybanki alapkamat változtatásának a kérdése. Míg az EU-ban bejelentették, hogy a ráta tartósan alacsony marad, addig az USA-ban, már nyár környékére várják az első konszolidált emelést.

Ez azért fontos, mert ezzel a lépéssel nagymértékben megmozgathatják a piacot, mégpedig olyan formában, hogy egy esetleges kamatemelést a piacok nagyvalószínűséggel eséssel fogadnának. Ennek az oka, hogy a magasabb alapkamat után a vállalatnak többet kellene visszafizetnie hitelei után, ezért is hívják szigorításnak a kamatemelést a csökkentést, pedig lazításnak.

Természetesen ez a lépés az ország devizájára is nagymértékben kihat, mégpedig olyan formában, hogy egy esetleges jegybanki ráta növeléssel elősegítik az adott ország pénznemének erősödését. Tehát az Egyesült Államokban egy ilyen lépés még tovább erősíthetné a dollárt, ami nem biztos, hogy a gazdaság számára előnyös.

Hogyan tovább? Mikor lesz kamatemelés?

Az utolsó kamatdöntő ülés az USA-ban 2015. Március 18.-án volt, amikor is bejelentették, hogy az alapkamat marad a jelenleg 0.25%-os szinten. Erre a hírre az összes amerikai index hatalmas erősödésbe kezdett, illetve a dollár pedig látványosan gyengült. Az alábbi ábra ezt jól szemlélteti.

daxsnp3_20150410

Az előzetes találgatások illetve, a FED nyilatkozatai szerint is a nyári időszakban kerülhet sor a kamatemelésre, amit a közelmúltban napvilágot látott makro adatok is alátámasztanak. A személyes fogyasztások árindexe emelkedést mutat, ami jel lehet a jegybank számára a kamatemelésre.

Ha össze szeretnék foglalni, láthatjuk, hogy egészen más a helyzet a tengerentúlon, mint az Unióban, de az mindenképp megjegyezendő, hogy bármelyik térségben történik nagyobb volumenű gazdasági lépés az hatással van a másikra.

Amennyiben a cikk felkeltette az érdeklődését, regisztráció után részletesen tájékoztatjuk az aktuális helyzetről és a vezető külföldi indexekben rejlő lehetőségekről.

 
A tájékoztatás nem teljes körű. A megfelelő befektetési döntés meghozatala érdekében kérjük, hogy konzultáljon szakértővel, tanulmányozza a kapcsolatos jogszabályi előírásokat, adóhatósági állásfoglalásokat. A közölt elemzések, tanulmányok, piaci kommentek és véleménynyilvánítások kizárólag tájékoztatások és nem minősülnek adótanácsadásnak, befektetési tanácsadásnak, befektetésre való ösztönzésnek, ajánlattételi felhívásnak. Az oldalon és hírlevelekben szereplő hírek, adatok és információk a Solar Capital Zrt. és a StockPortal.hu által megbízhatónak vélt forrásokból származnak, mindazonáltal a fentiekben foglaltakért az Solar Capital Markets Zrt. és a StockPortal.hu nem vállal felelősséget.

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top

[contact-form-7 id=”55816″ title=”ContactForm_WithTel”]

×