Nem alakul meg az európai hitelminősítő intézet

Pénzhiány és jogi problémák miatt nem alakul meg a három éve tervezett független európai hitelminősítő intézet.

A Handelsblatt keddi beszámolója szerint a koncepció kidolgozója, Markus Krall végleg feladja a küzdelmet. A Roland Berger tanácsadó cég partnere 2010-ben állt elő tervével, amelynek lényege, hogy a befektetők fizetnek a hitelminősítésért, nem pedig a kibocsátó, amelynek hitelképességét értékelik, a munkát pedig egy alapítványi formában, átláthatóan és olcsón működő intézmény végzi el.
Krall tervéért kezdetben számos európai politikus és bankvezető lelkesedett, de a kezdő tőkét nem sikerült összegyűjteni. Főleg azért, mert számos bank csak akkor lett volna hajlandó beszállni, ha a versenytársak is adnak pénzt az új hitelminősítő megalapításához, és így végül mindenki csak a többiekre várt és nem történt semmi. Ráadásul módosítani kellett volna törvényeket, hogy ne az értékelés alanyai, hanem a befektetők viseljék a hitelminősítés költségeit, ami ugyancsak nem volt kivitelezhető – mondta Markus Krall a német pénzügyi lapnak.
A EU-ban a pénzügyi válság kiteljesedése, 2008 óta téma a hitelminősítői piac 95 százalékát uraló és a válság elmélyülésében vétkesnek tartott „három nagy” – az amerikai Moody’s és Standard & Poor’s, valamint az európai Fitch Ratings – hatalmának megtörése egy új szereplő piacra léptetésével.
Krall nem is adta fel az első kudarc után, hanem új tervet készített. Az alapítványi forma és a fordított fizetési modell helyett a hitelminősítők klasszikus működési módját követte volna, és egy 1500 elemzőt foglalkoztató intézet helyett egy jóval kisebb, nagyjából 200 fős céget épített volna fel. A kezdő tőke azonban így sem jött össze, pedig a német szakember az eredeti koncepcióban szereplő 150-200 millió euró helyett pedig csupán 30 millió eurót összegyűjtését célozta meg. Az újabb kudarcot az okozta, hogy az üzleti terv nem illett bele elég kockázati tőkebefektető társaság portfóliójába, azok közül pedig, akiknél szóba jöhetett volna a vállalkozás, többen visszatáncoltak, mert attól tartottak, hogy rontaná a hírnevüket, ha az új hitelminősítőnek nem sikerül felvenni a versenyt a „nagyokkal”  – mondta Markus Krall. (MTI)

Scroll To Top