ingyenes webstatisztika
Home / Világgazdaság / Négy százalékkal több arany fogyott 2018-ban

Négy százalékkal több arany fogyott 2018-ban

Alapvetően a jegybankok – köztük az októberben 28,4 tonnát vásároló Magyar Nemzeti Bank – vételeinek köszönhető, hogy az arany tavalyi, 4345 tonnás globális kereslete 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – ismertette az Arany Világtanács (WGC) legfrissebb adatait a befektetési nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.

Bár a nemesfém tavalyi kínálata csak enyhén, 4490 tonnára nőtt, az még így is elegendő volt a kereslet kielégítésére. Az aranybányák kitermelése 3365 tonnás új csúcsot döntött.
A WGC adatai szerint összességében a jegybankok 651,5 tonna arannyal növelték a tartalékaikat 2018-ban. Nettó vételük a legnagyobb 1971 óta, amikor megszűnt az amerikai dollár aranyra való átválthatósága.
Tavaly aranyékszerből 2200 tonna fogyott, gyakorlatilag annyi, mint a megelőző évben. A kínaiak, az amerikaiak és az oroszok vásárlásai ellensúlyozták a közel-keleti kereslet jelentős visszaesését, miközben az indiaiak nagyjából ugyanannyi, 598 tonna aranyékszerre tartottak igényt tavaly, mint 2017-ben – mutatott rá Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója a WGC adatai alapján.
Aranyrudakból és -érmékből viszont 4 százalékkal több fogyott 2018-ban az előző évhez képest. Az érmékből öt éve legtöbb kelt el, 236,4 tonna, míg a rudakból eladott 781,6 tonnás mennyiség megfelel a 2014-2018 közötti átlagnak.

 


 
   
Az elektronikai eszközök előállításához nagyjából ugyanannyi, 334,6 tonna aranyra volt kereslet tavaly, mint egy évvel korábban. Az első háromnegyedévi értékesítések kompenzálták a gyengébb negyedik negyedévet, amit az okostelefonok értékesítésének visszaesése, az amerikai-kínai kereskedelmi háború, valamint a világgazdaság növekedésével kapcsolatban fokozódó bizonytalanság idézett elő – hangsúlyozta a Conclude vezérigazgatója.
Kevesebb arany áramlott ugyanakkor a tőzsdén kereskedett arany befektetési alapokba (etf-ekbe) és az azokhoz hasonló típusú eszközökbe, mint egy évvel korábban. Készleteik 2018-ban csak közel 69 tonnával gyarapodtak, szemben a megelőző évi 206 tonnával. Bár a tőkepiacok megnövekedett volatilitása, a vezető gazdaságok növekedésének lassulása miatt több aranyat vásároltak az alapok, éves szinten még így is csak az európai etf-k zártak többlettel.
A 4490 tonnás tavalyi aranykínálat 1 százalékkal haladta meg a 2017.évit. Juhász Gergely szerint alapvetően annak köszönhetően, hogy a kibányászott arany mennyisége rekordszintre, 3365 tonnára nőtt, miközben az arany újrahasznosítása is 1 százalékkal lett magasabb, 1173 tonna, mint 2017-ben.
Az arany tavalyi év végi unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) 1281,3 dolláros ára mintegy 3 százalékkal maradt el a 2017 végitől. Árfolyama az utóbbi napokban 1300 dollár felett mozgott.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top