Nagyobb bevételt és kisebb eredményt ért el a Waberer’s a második negyedévben

A Waberer’s International Nyrt. 184,5 millió euró árbevételt ért el 2018. második negyedévben, ez 16,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A tájékoztatás szerint a társaság kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 14,5 százalékkal, 19 millió euróra csökkent 2018. második negyedévben 2017. ugyanezen időszakához képest.
A cég a nemzetközi fuvarozási szegmensben növelte részesedését az európai komplettrakomány-piacon, ahol a bevétele 19 százalékkal nőtt, ugyanakkor az EBITDA 14 százalékkal alacsonyabban alakult, részben a járműkihasználtság csökkenése miatt.
A társaság bevétele a regionális szerződéses logisztika szegmensben, a bővülő raktárkapacitásnak és az árak növekedésének köszönhetően, 9 százalékkal emelkedett a második negyedévben, miközben ezen a területen az EBITDA mutatója 18 százalékkal csökkent.

Lajkó Ferenc, a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója kiemelte, a második negyedévben a bevételek kétszámjegyű növekedése annak köszönhető, hogy a cég folyamatosan növelte piaci részesedését.
A menedzsment megerősíti a 2018-ra vonatkozó várakozását, a kétszámjegyű bevételnövekedést, és a kismértékben csökkenő rendszeres EBITDA-t – közölte a vezérigazgató.
Waberers’s részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a részvény keddi záróára 3190 forint volt, az elmúlt év legalacsonyabb árfolyama ezt megelőzően 3200 forint, a legmagasabb 5100 forint volt.
(MTI)

Scroll To Top