Nagy-Britannia kilépése nyomán kikerülhet az angol az Európai Unió hivatalos nyelvei közül

Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetésével (Brexit) kikerülhet az angol az Európai Unió hivatalos nyelvei közül – figyelmeztetett hétfőn Danuta Hübner, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője.

Az angol jelenleg egyike az Európai Unió huszonnégy hivatalos nyelvének, azok között is a legdominánsabb, Nagy-Britannia távozásával azonban elvesztheti mostani státusát – emelte ki hétfői cikkében a Politico brüsszeli hírportál.
„A szabályaink szerint minden uniós tagországnak jogában áll, hogy kijelöljön egy hivatalos nyelvet. Írország az ír nyelvet, Málta pedig a máltait választotta, az angolt egyedül Nagy-Britannia jelölte” – mondta a lengyel képviselő.
„Ha nincs Nagy-Britannia, nincs angol nyelv sem” – tette hozzá.
Danuta Hübner elmondta, módosítani kellene a szabályokat ahhoz, hogy az angol a britek távozása után is hivatalos nyelv maradhasson, ehhez pedig a bennmaradó tagállamok egyhangú döntésére lenne szükség.
A The Wall Street Journal című amerikai üzleti napilap európai kiadásában felhívták rá a figyelmet, hogy az Európai Bizottság az előző heti brit népszavazás óta egyre gyakrabban használja a francia és a német nyelvet a külső kommunikációjában.
Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

Scroll To Top