ingyenes webstatisztika

Nagy az érdeklődés az INA új vállalkozási modellje iránt

Az INA megkezdte a Váljon vállalkozóvá elnevezésű projekt első körének lebonyolítását, amelynek keretében az INA tulajdonában lévő húsz töltőállomást, a horvát olajipari cég által kiválasztott személyek irányításába adják – írta szombati számában a Jutarnji list napilap.

A már kiválasztott tizenöt személy közül kilenc INA alkalmazott, a fennmaradó öt vezető kiválasztása még folyamatban van.     A kiválasztott magánszemélyeknek saját céget kell alapítaniuk, amelyre az INA átruházza majd az irányítási jogokat. A meghirdetett húsz töltőállomás irányítási jogának az átvételére hatszáz magánszemély, fele részben INA-alkalmazott jelentkezett.     Az INA tájékoztatása szerint a modellt további benzinkutakra is kiterjesztik. „Az INA alkalmazottai felismerték az ebben az operatív modellben rejlő lehetőségeket, amely már bevett gyakorlatnak számít más olajipari vállalatoknál” – áll a közleményben.     A Jutarnji list INA közeli forrásból megtudta, hogy az eddigi kiskereskedelmi modell a cég szerint azért nem tartható, mivel az INA töltőállomásain dolgozó alkalmazottak fizetése 35 százalékkal nagyobb a versenytársakénál, miközben a bérköltség teszik ki a töltőállomások összköltségének 75 százalékát. A versenytársaknál ez az arány ötven százalék körül mozog.     Az INA igazgatósága szerint nem lesznek elbocsátások, és szó sincs franchise-rendszerről.     A szakszervezetek ellenzik a töltőállomások kiskereskedelmi láncolatának a privatizációját, mivel így 2700 alkalmazott kerül ki a vállalati kollektív szerződés hatálya alól.
Az INAS szakszervezet vezetője szerint a láncolat kiszervezése törvényellenes, ezért jelezték: ha egyetlen töltőállomást is kiszerveznek, beperelik az INA-t.
A Horvát Munkásszakszervezetek szerint a kiszervezés munkahelyek elvesztéséhez és beláthatatlan károkhoz vezethet a horvát olajipari vállalatban.     A Mol az INA legnagyobb részvényese 49,08 százalékos tulajdonrésszel. A horvát állam 44,84 százalékos részvénytulajdonnal rendelkezik. A felek között a vállalatirányítási kérdésekben vallott eltérő nézetek miatt feszült a viszony az utóbbi időben.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top