ingyenes webstatisztika

MSZP: a kormány a foglalkoztatás területén megbukott

Az MSZP szerint a Fidesz 2010-es kormányra kerülésekor még egymillió új, adófizető munkahelyet ígért, de mára már nyilvánvaló, hogy az Orbán-kormány a foglalkoztatás területén is megbukott, hiszen “csak a megtévesztő foglalkoztatási statisztikákban teljesít jobban” – reagált az MSZP a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira.

Burány Sándor ellenzéki országgyűlési képviselő közleményében kiemeli: a KSH hivatkozott adatai továbbra is tartalmazzák a külföldön dolgozókat, a közmunkásokat, sőt a feketén foglalkoztatottakat is. Magyarországon a valóságban jóval kevesebben dolgoznak, és jóval többen élnek rosszabbul, mint négy éve. Az MSZP szerint a versenyszférában 2010 óta több tízezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma és a közmunkásokat leszámítva évről évre kevesebben dolgoznak Magyarországon.
A KSH pénteken közölte, hogy 2013 szeptember-novemberben 4 millió 12 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 87 ezerrel, 2,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Szintén szeptember-novemberben a munkanélküliek száma 411 ezer volt, 57 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top