ingyenes webstatisztika
Home / Külföld / Európa / Mozdonynak, majd felüljárónak ütközött egy szuperexpressz, többen meghaltak

Mozdonynak, majd felüljárónak ütközött egy szuperexpressz, többen meghaltak

Először frontálisan egy pályaellenőrző mozdonynak, majd egy felüljáró pillérének ütközött egy szuperexpressz csütörtök reggel Ankarában, a balesetben kilenc ember meghalt, beleértve három mozdonyvezetőt, 47-en pedig megsérültek, köztük ketten súlyosan – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Vasip Sahin ankarai kormányzó elmondta: az ütközések hatására a vonat három kocsija felborult, a gyalogos-felüljáró pedig ráomlott a szerelvényre. Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter azt közölte, hogy 34 embert ápolnak kórházban.
A szerelvényre előzetesen 206-an váltottak jegyet.
A Török Államvasutak (TCDD) három alkalmazottját gyanúsítottként őrizetbe vette a rendőrség.
A gyorsvonat a Törökország középső részén fekvő Konya városba indult a nagysebességű vasúthálózat ankarai főpályaudvaráról. A baleset 7,5 kilométer megtétele után, a török főváros nyugati részén található Marsandiz állomásnál történt, ahol az érintett járat a menetrend szerint nem áll meg. A nagysebességű gyorsvonatok városon belül az előírásnak megfelelően viszonylag lassan haladnak, városon kívül azonban az utazósebességük eléri az óránkénti 250 kilométert.

     
A török hírtelevíziók felvételein mentőalakulatokat lehet látni a helyszínen, ahol a kisiklott vagonok a leomlott felüljáró alá szorultak.
Az ankarai főügyészség nyomozást indított. A közlekedési minisztérium közleményében leszögezte: a szerencsétlenséget okozó pályaellenőrző mozdonynak nem lett volna szabad azonos vágányon haladnia a gyorsvonattal.
Cahit Turhan török közlekedési miniszter később újságírókkal közölte, hogy a történtekkor a pályaellenőrző mozdony már visszatérőben volt a sínek felülvizsgálatából.
A hatósági vizsgálat folytatódik. Az illetékesek áttanulmányozzák egyebek mellett a köztéri kamerák felvételeit, valamint a vonat úgynevezett “fekete dobozának” adatait is.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top