ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / Mol-INA-ügy – A horvátok az elektromos művek eladásából vásárolnák vissza az INA-t

Mol-INA-ügy – A horvátok az elektromos művek eladásából vásárolnák vissza az INA-t

ina2
Horvátország a Horvát Elektromos Művek (HEP) 25 százalékos részvénycsomagjának eladásából vásárolná vissza az INA-t a Mol Nyrt.-től – közölte a Jutarnji List című horvát napilap kedden, hivatkozva Martina Dalic gazdasági miniszter hétfői nyilatkozatára, amely a közszolgálati televízió egyik késő esti műsorában hangzott el.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány döntött a HEP részvények 25 százalékos tulajdonrészének eladásáról nyilvános részvénykibocsátással (IPO), mindazonáltal hozzátette: a Mol részesedésének kivásárlása az INA-ból egy másik, különálló tranzakció. “Mindkettő a horvát nemzeti érdekeket szolgálja, Horvátország energetikai függetlenségét és biztonságát” – mondta.

A tárcavezető jelezte: ezzel lehetőséget nyújtanak a horvát állampolgároknak arra, hogy részt vegyenek a HEP fejlődésében. Szavai szerint a horvát és az európai törvények lehetővé teszik, hogy az állam megtartsa a 75 plusz egy százalékos részesedését a vállalatban, amely így teljesen az állam fennhatósága alatt marad.
Horvátország az INA visszavásárlással újra lehetőséget kap arra is, hogy maga döntsön olajipari és energetikai helyzetéről – hangsúlyozta.


Andrej Plenkovic horvát kormányfő december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. Erre azután került sor, hogy a genfi döntőbíróság úgy határozott: nincs elég bizonyíték arra, hogy a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítási jogait, ezért a bíróság nem semmisíti meg a 2009-ben kötött megállapodást a Mol és a horvát kormány között. 2009-ben a Mol megállapodást kötött a horvát kormánnyal, amellyel a Mol irányítói jogokat szerzett az INA-ban, és átvette a horvát vállalat gázüzletágát. Az INA 49,08 százaléka a magyar Mol olaj- és gázipari vállalaté, 44,84 százaléka a horvát államé.


 

A horvát kormányfő a HEP részvényeinek eladásáról először a hétvégén tett említést a Vecernji List című napilapnak adott interjújában. A hír azonban sokkal negatívabb hatást ért el, mint amire a kormány számított. Ellenzéki és kormánypárti politikusok szerint is népszavazást kellene tartani a kormány elképzeléséről, amely szerint a HEP részvények 25 százalékát felkínálják a nyugdíjalapoknak, a vállalat dolgozóinak és a lakosságnak. A kormány elfelejti, hogy nem tilthatja meg külföldi vállalatoknak a vásárlást, így akár a Mol is részesedést szerezhet a HEP-ben – mondták.

Gazdasági szakértők egyetértenek abban, hogy Horvátországnak a megújuló energiaforrásokba kellene inkább pénzt fektetni, az olajipar szerintük már a múlté.

A száz százalékban állami tulajdonban lévő elektromos vállalat szakszervezete bejelentette: nem értenek egyet a kormány döntésével és készek sztrájkba lépni. Denis Geto, a szakszervezet vezetője a közszolgálati televízióban úgy nyilatkozott: a lépés nincs előkészítve és komolytalan.

“Tudjuk mi történt az elmúlt 25 évben átalakítás és privatizáció címén Horvátországban. Ez a horvát gyakorlat”

– hangsúlyozta, majd hozzátette: a HEP-et száz százalékban állami tulajdonban kell tartani, ellenkező esetben ha kell, leállítják az elektromos energia szolgáltatását is.

A kormány terveit mindössze Ivan Vrdoljak volt gazdasági miniszter, az ellenzéki Horvát Néppárt (HNS) elnöke támogatja. Vrdoljak ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az INA visszavásárlása, és a HEP privatizációs folyamata szakmai és professzionális lesz.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×