ingyenes webstatisztika

MNB: kétharmadához közelít az NHP Hajrá felhasználása

Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelből már 14 ezer kis- és középvállalat (kkv) jutott forráshoz, a 934 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta. Ezzel az áprilisban indított Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá 1500 milliárd forintos keretösszegének csaknem kétharmada kimerült – közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A Hajrá konstrukció keretében megkötött szerződések volumenének 31 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 55 százaléka forgóeszközhitel, 14 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek kétharmadát a kereskedelem, javítás ágazatban és a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatok vették fel, ezeket követte az ingatlanügyletek és a mezőgazdaság ágazat.
Annak ellenére, hogy a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében az elérhető hitelösszeg jelentősen megemelkedett, a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került – derül ki az MNB honlapján.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top