ingyenes webstatisztika

MNB: az év végére a magyar gazdaság megközelítheti a járvány előtti szintet

Az idén a magyar gazdaság csaknem 6 százalékkal bővülhet, így az év végére Magyarország megközelítheti a 2019 végén, azaz a járvány előtt elért szintet – mondta a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági elemzésekért és versenyképességért felelős ügyvezető igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

Baksay Gergely hozzátette, tavaly a koronavírus-járvány második hulláma alatt a magyar gazdaság válságálló volt, ezért úgy becsülik, hogy 2020-ban a magyar bruttó hazai termék 5-5,5 százalékkal csökkenhetett. Az ügyvezető igazgató szerint ez európai uniós összehasonlításban kedvező adat, mivel az unió átlagában több mint 6 százalékkal eshetett vissza a gazdasági teljesítmény.
Baksay Gergely szerint mindez annak köszönhető, hogy eredményes volt a foglalkoztatás, és ezáltal a családok jövedelmének megvédése, valamint annak, hogy egészségügyi szempontból is megfelelő volt a védekezés.
Az MNB ügyvezető igazgatója szerint az idei gazdasági növekedésnek, a kilábalásnak több pillére van: az egyik az oltási program, a másik, hogy a járvánnyal szemben ellenálló volt a munkaerőpiac, hiszen tavaly decemberben a foglalkoztatottak száma elérte a 4,5 milliót, úgy mint a járvány előtt.

A kilábalás harmadik pillérét pedig a tavaly elindított és az idén tovább bővülő kormányzati és jegybanki programok alkotják. Példaként említette, hogy a napokban fizetik ki a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetésének idei egyheti részét, illetve, hogy január 1-jétől bővültek a lakásépítési programok.
Az MNB szerepéről pedig kiemelte, hogy a jegybank már a járvány előtt is a gazdaságot támogató pénzügyi környezetet tartott fenn, tavaly pedig 5900 milliárd forintot – a GDP 12-13 százalékának megfelelő összeget – juttatott a gazdaságba.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top